Lőtt fejsebbel holtan találtak egy ukrán parlamenti képviselőt

Lőtt fejsebbel holtan találták otthonában Dmitro Timcsukot, a kisebbik kormánypárt, az Arszenyij Jacenyuk volt kormányfő vezette Népi Front parlamenti képviselőjét. A rendőrség nem zárja ki, hogy gyilkosság áldozata lett – közölte szerdán Szerhij Knyazjev országos rendőrfőnök.

Forrás: MTI2019. 06. 19. 16:27
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Timcsuk főként az Információs Ellenállás nevű ukrán civil szervezet vezetőjeként vált ismertté mint katonai elemző, aki rendszeresen publikált jelentéseket a Donyec-medencei fronton zajló harci eseményekről. A Kreml-barát orosz média rendszerint „oroszellenesnek” titulálta.

A 46 éves férfi a felesége elmondása szerint a pisztolyát tisztogatta, amely eközben elsült, és véletlenül lőtte főbe magát. Mire kiérkeztek a mentők, belehalt sérülésébe.

A rendőrfőnök ugyanakkor a sajtó képviselőinek azt mondta, hogy a hatóságok több lehetséges verziót is vizsgálnak. Mivel nem volt egyedül halálának bekövetkeztekor, így nem zárják ki sem a baleset, sem a szándékos emberölés lehetőségét.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kifejezte részvétét Timcsuk rokonainak és barátainak. A Twitteren közzétett üzenetében méltatta őt mint hazafit, parlamenti képviselőt, katonatisztet, haditudósítót, aki az államfő szavai szerint a „Krím félszigeten kezdődött orosz agresszió óta megbízhatóan tartotta az információs frontot” a megszállókkal szemben.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.