Macron az EU végét vizionálja, Róma és Madrid segítséget kér

Súlyos járványhelyzetben Európa, a tegnapi uniós csúcstalálkozón mégis további két hetes határidőt adtak a gazdasági mentőterv kidolgozására. A tagállamok közötti törésvonalak olyannyira mélynek tűnnek, hogy Emmanuel Macron államfő ismét az EU végét vizionálta, miközben a koronavírus által leginkább sújtott államok, Olaszország és Spanyolország virtuálisan ütötték az asztalt. Angela Merkel és az „északi” államok következetesen elutasítják a közös adósságtörlesztést.

2020. 03. 27. 10:21
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gyakorlatilag áttörés nélkül ért véget az állam-és kormányfők – köztük Orbán Viktor miniszterelnök – tegnap délután kezdődött, ám estébe nyúlt videókonferenciája. A több mint öt órás járványügyi EU-csúcs mélyítette a törésvonalakat a tagállamok között, nem sikerült ugyanis megegyezni a gazdasági sokk enyhítésének mikéntjéről. Az egyeztetés eredményeként elfogadott zárónyilatkozat arra kéri az Eurócsoportot, tehát az eurozóna országainak gazdasági-és pénzügyminisztereit, hogy két héten belül álljanak elő a gazdasági mentőtervvel. Valamennyi EU-ország pénzügyminiszterei kedden már asztalhoz ültek, akkor sem sikerült megállapodni.

- A tagállamok átfogó intézkedéseket tesznek a gazdaság támogatása, illetve a társadalmi-munkaerőpiaci problémák orvoslása érdekében. Az EU a szükséges mértékben segíteni fogja őket – áll a dokumentumban, amely rendelkezik a bizottság 37 milliárd eurós, kohéziós forrásokból folyósított befektetési kezdeményezéséről.

Hivatalosan is aktiválták továbbá a Stabilitási és Növekedési Paktum mentesítési záradékát, ami lazít az EU által előírt fiskális szigoron. Ami az egészségügyi eszközök beszerzését illeti, az állam-és kormányfők arra kérték az Ursula von der Leyen vezette bizottságot, hogy kezelje prioritásként a kérdést, mielőbb mérje fel az európai készletek mértékét, egyúttal adjon lendületet a közös beszerzési eljárásoknak. A vírussal összefüggésben az EU jelenleg 17 projektet – köztük az oltóanyag kutatására szakosodottat – támogat mintegy 140 millió euróval. A virtuális csúcstalálkozón az álhírek elleni küzdelem is kiemelt szerephez jutott. Mint azt a záródokumentum megjegyzi, az unió mindent megtesz azért, hogy az európaiakkal való kommunikáció kontinensszerte tényszerű legyen.

Merkel: Még nem kell a szigor lazításán gondolkoznunk

„Meg kell kezdeni a társadalom és a gazdaság rendes működéséhez való visszatérést segítő intézkedéseket” – vetette fel az ülést követően Charles Michel, az Európai Tanács elnöke, aki szintén virtuálisan szólt a brüsszeli sajtóhoz. Az EU valóban dolgozik már azon, hogy miképp lehet majd visszatérni a rendes kerékvágásba. Az újjáépítésről, illetve a válság magunk mögött hagyásáról szóló akciótervet Ursula von der Leyen és a bizottság a többi intézménnyel egyetértésben fogja kidolgozni.

Arra is törekvés van, hogy a járvány lecsengése után létrehozzanak egy összehangolt és átfogó válságkezelési rendszert. Persze kérdéses, hogy mennyire éri meg már most ezen dolgozni, ugyanis valószínű, hogy a koronavírus-válság még nem is tetőzött Európában. A gazdasági-társadalmi újjáépítés gondolata furcsa mód Berlinből kapott kritikát, Angela Merkel kancellár – aki önkéntes karanténból jelentkezett be az EU-csúcsra – kijelentette: még nincs itt az ideje annak, hogy a korlátozó intézkedések feloldásán gondolkodjanak. Diplomáciai források szerint a vírusteszteken átesett kancellár határozottan a többi vezető tudtára adta, hogy Németország nem támogatja a koronakötvények, tehát a közös adósságtörlesztés ötletét. Hasonló véleményen vannak többek között Bécsben és Hágában is.

Macron megint az EU végét vizionálta

Az ülésen résztvevő diplomaták arról is beszámoltak, hogy Giuseppe Conte olasz miniszterelnök virtuálisan ütötte az asztalt a vírust megszenvedő országa miatt, s követelt több segítséget – köztük koronakötvényeket – az uniótól. Olaszország vétót is kilátásba helyezett a találkozón. Conte segítségére sietett a másik európai járványgóc, Spanyolország vezetője is. Pedro Sánchez baloldali kormányfő a populizmus kártyát kihasználva úgy fogalmazott: megfelelő gazdasági-politikai válaszok nélkül Európát a populizmus újabb hulláma érheti el. Sáncheznek annyiban igaza van, hogy a jelenlegi tétlenkedés és egységes válasz hiánya meglehetősen rossz színben tünteti fel a közösséget.

Emmanuel Macron francia elnök is azt hangoztatta: ha nem sikerül politikai szinten megfelelő válaszokat adni a koronavírusra, az EU akár bele is bukhat a járványba. Macron vészhelyzetekben előszeretettel él az unió bukásának metaforájával: legutóbb a tavaly nyári intézményi válságot, a csúcsjelölti rendszer körüli politikai huzavonát nevezte sorsdöntőnek. Árulkodó, hogy a francia elnök nemrég bejelentette azt is: telefonon tárgyalt Donald Trump amerikai elnökkel, közösen dolgoznak a vírus elleni fellépés keretein.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.