Magyar informatikusok sikere külföldi versenyen

A tavalyi siker után újra kiemelkedően szerepeltek magyar informatikusok egy külföldi versenyen, ahová idén is az Input Program támogatásával juthattak ki – közölték a program szervezői az MTI-vel.

2019. 09. 19. 9:15
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szervezők 34 informatikus részvételét biztosították Európa egyik legnagyobb programozói megmérettetésén, a varsói HackYeah ötletversenyen. A csaknem 3 ezer indulónak többek között kommunikációs, környezetvédelmi és kiberbiztonsági kihívásokra kellett megoldásokat találnia.

A magyarok közül ketten a harmadik helyig jutottak, egy ötfős csapat pedig különdíjat kapott. Előbbiek azon dolgoztak, hogyan lehet kamerakép alapján egy szervomotor működését segíteni, a különdíjas ötlet pedig a természetes vizek állapotváltozásait követő adatbázis-építésre talált megoldást.

Az Input Program a honlapja szerint 5,5 milliárd forint uniós forrásból indult a magyar infokommunikációs startup, mikro- és kisvállalkozások hatékonyságának, jövedelemtermelő képességének erősítésére, illetve az exporttevékenység ösztönzésére. A kormány a program keretében segítséget nyújt a termékfejlesztésben, ingyenes képzést és mentorálást biztosít, támogatja a kijutást a nemzetközi piacokra.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.