Maratoni futás a négy fal között

Egy séta komoly csábítása.

Az úgynevezett Lockdown-t (azt, hogy egész Olaszország „zárva tart”) egyelőre április 13-ig meghosszabbították. Pont mostani helyzetben, amikor pár napja laposodik a vírusgörbe, lenne a legnagyobb hiba, ha lazítanának az intézkedéseken.

Már egy jó ideje beszorultunk a négy fal közé. Egy pszichológus ezt úgy definiálta, hogy: maratoni futás a négy fal között. Ő tanácsolta, hogy nevetni és másokat is megnevettetni nem szégyen most. Az édes semmittevésre is szükség van. A szervezetünknek és a lelkivilágunknak idő kell ahhoz, hogy átálljunk erre a szürreális helyzetre.

A bevásárláson kívül az egyetlen lehetőség, hogy kidugjuk az orrunkat a lakásból, a szemét levitele. Most a családban – demokratikusan – felváltva visszük le a szemetet (eddig ezt a férjem vállalta fel „önként”), hogy mindenki megtehessen két lépést az udvaron. Legutóbb, amikor rám került a sor, szép napos délután volt. Óriási volt a csábítás, hogy magányosan megtegyek két kört az udvaron, a társasház körül. De megacéloztam magam, ahogy más se teszi meg, úgy én se. Az udvaron tartózkodni nem tilos, de ha mindannyian lemegyünk sétálni, ugyanott vagyunk, ahol a part szakad. A szemétlevitel egyébként is egy kritikus pont. Itt a nem lebomló vegyes szemetet névre szóló vonalkódos zacskóba kell gyűjteni, a biot, műanyagot és fémet, üveget, papírt pedig külön-külön. Ha valaki házi karanténban van, akkor nincs szelektív gyűjtés, mindent egy zacskóba kell rakni. Eddig, szerencsére, csak a megszokott szelektív zacskókat láttam a szeméttároló helyiségben.