Másfél évre kitiltották Ukrajnából Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt

Másfél évre kitiltották Ukrajnából Kelemen Hunort, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökét. A hírt maga Kelemen Hunor közölte egy közösségi portálon annak nyomán, hogy szombaton nem engedték be az országba.

Forrás: MTI2019. 04. 06. 16:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az RMDSZ elnöke Ungvárra szeretett volna eljutni a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) megalapításának harmincadik évfordulójára. Amint leírta, az ukrán határon egy órás várakozás és ellenőrzés után közölték vele, hogy nem léphet be Ukrajnába. Magyarázatot nem adtak a belépése megtagadására.

Az MTI-nek telefonon részletesebben is beszámolt arról: román diplomata útlevéllel a Záhony – Csap határátkelőn szeretett volna belépni Ukrajnába, azonban azt közölték vele, hogy a két társa folytathatja az utat, neki azonban vissza kell fordulnia.

„Egy ukrán nyelvű jegyzőkönyvet tettek elém, és bepecsételték az útlevelembe, hogy 2020 október 13-ig nem mehetek be Ukrajnába” – magyarázta.

Kelemen Hunor elmondta: azonnal tájékoztatta Románia külügyminiszterét a történtekről, hétfőn pedig panasszal fordul a bukaresti ukrán nagykövetséghez, és magyarázatot kér a történtekre.

Amint a politikus a közösségi portálon írta: személyesen szerette volna átadni jókívánságait a KMKSZ-nek. „Beszéltem volna arról a közös útról, amelyet a kommunista diktatúrák bukása óta a Kárpát-medencei magyar nemzeti közösségek bejártak, és azokról a kihívásokról is szóltam volna, amelyekkel szembe kell néznünk. (.) Így nem marad más, mint hogy innen kívánjak boldog születésnapot a KMKSZ-nek, a Szövetség tagjainak és szimpatizánsainak, és egyben a kárpátaljai magyarokat biztosítsam az RMDSZ szolidaritásáról” – áll a bejegyzésben.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.