Meg sem kottyant a Covid a 117 éves apácának

Túlélte a Covid-fertőzést Európa legidősebb embere, egy 117 éves francia apáca – anélkül, hogy tudott volna a kórról.

Mártonffy Attila
Forrás: BBC, Time2021. 02. 10. 17:01
null
Andrea nővér már vak és kerekesszékbe kényszerült. Forrás: AFP
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Lucile Randon néven született, de 1944, azaz felszentelése óta csak Andrea nővérként ismert apácát január 16-án tesztelték koronavírusra, s az eredmény pozitív lett – ennek ellenére semmiféle tünetet nem produkált. Mint ahogy a helyi médiának elmondta, még csak észre sem vette, hogy covidos. Ez talán annak is köszönhető, hogy abban a touloni szeretetházban, ahol elhelyezték, azonnal elkülönítették a többi lakótól. Az orvosok szerint három hét után már teljesen fel is épült. A 117. születésnapját holnap ünneplő Andrea nővér – aki vak, és ráadásul kerekes székbe is kényszerült – izgatottan készül a jeles napra, bár a járványhelyzet miatt a szokásosnál csak kisebb lakótársi körben ünnepelhet. – Ő nagyon szerencsés – nyilatkozta David Travella, az apácának helyet adó Szent Katalin Labouré nyugdíjasotthon szóvivője.

Andrea nővér már vak és kerekesszékbe kényszerült.
Fotó: AFP

– Miután megtudta, hogy megfertőződött, nem érdekelte saját egészsége, inkább lakótársai hogyléte miatt aggódott, s azt akarta tudni, hogy változik-e az étkezés és a lefekvés időpontja.

Nem félt a járványtól – tette hozzá. A többiek nem voltak ilyen szerencsések. Az otthon 88 lakója közül nyolcvan elkapta a fertőzést, s tízen bele is haltak.

Lucille Randon 1904. február 11-én született, s jelenleg ő Európa legidősebb embere, a világon pedig a második legidősebb személy, legalábbis a Gerontology Research Group száz év felettieket felsoroló listája szerint. (A globális listavezető a japán Tanaka Kane, aki január 2-án töltötte be 118. évét.) Amikor a BMF francia tévéállomás megkérdezte Andrea nővértől, nem fél-e a fertőzéstől, azt felelte, hogy nem, mivel nem fél a haláltól sem. – Örülök, hogy veletek lehetek, de bár másutt lehetnék, ahol csatlakozhatnék bátyámhoz, nagyapámhoz és nagyanyámhoz – mondta.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.