Megállapodás született a dán szociáldemokraták kisebbségi kormányáról

Megállapodás született a Mette Frederiksen vezette dán szociáldemokraták kisebbségi kormányáról szerdára virradóra.

Forrás: MTI2019. 06. 26. 6:45
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A dán Szociáldemokrata Pártnak majdnem három hetes egyeztetéseket követően sikerült a baloldali blokkhoz tartozó erőkkel megállapodásra jutni.

„Célba értünk” – jelentette ki röviddel hajnal előtt Frederiksen a leendő kormányát támogató baloldali pártok vezetőivel tartott sajtótájékoztatóján.

„Nagy örömömre szolgál, hogy bejelenthetem, három hetes tárgyalásokat követően megvan a többségünk a kormányalakításhoz” – emelte ki.

Frederiksen – mint azt már kampányában jelezte – tisztán szociáldemokrata kisebbségi kormányt fog alakítani a kisebb baloldali pártok külső támogatásával.

A június 5-i parlamenti választásokon az élen végző Szociáldemokrata Párt a voksok 26,1 százalékát kapta meg, s azóta folytatott tárgyalásokat a baloldali táborhoz tartozó szociálliberális Radikális Baloldallal (RV), a Szocialista Néppárttal (SF), illetve a baloldali-zöld Egységlistával (EL) egy lehetséges együttműködésről.

Lars Lokke Rasmussen leköszönő dán miniszterelnök már a választások estéjén elismerte vereségét.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.