Megállapodtak a német kormányban a terroristák állampolgárságának megvonásáról

Forrás: MTI2019. 03. 04. 16:47
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megállapodott a német kormánykoalíció a terrorista harcosok állampolgárságának megvonása ügyében – jelentették be hétfőn Berlinben.

A belügyminiszter és az igazságügyi miniszter – Horst Seehofer, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa és a szociáldemokrata (SPD) Katharina Barley – vezetésével folytatott koalíciós egyeztetés eredménye szerint három feltétel teljesülése esetén vonhatják meg a terroristákól a német állampolgárságot.

Az első számú feltétel az, hogy az illető a német mellett más állampolgársággal is rendelkezzék, a második pedig, hogy felnőttkorú legyen. A megállapodás harmadik pontja értelmében a szabályozás alkotmányossági okok miatt nem lehet visszamenőleges, vagyis csak az új törvény hatályba lépése után elkövetett terrorista bűncselekményekre hivatkozva lehet megvonni a német állampolgárságot valakitől.

A szabályt olyan emberek esetében lehet majd alkalmazni, akikről bebizonyítják, hogy részt vettek terrorszervezet kötelékében külföldön végrehajtott harci cselekményekben.

A kormány megelőző, „prevenciós hatást” vár az új szabálytól – mondta a berlini kormányszóvivői tájékoztatón Eleonore Petermann, a belügyminisztérium szóvivője, hozzátéve: egyértelmű, világos jelzés, hogy a büntetőjogi felelősségre vonás mellett az állampolgárság elveszítése is fenyegeti mindazokat, akik terrorszervezethez csatlakoznak.

A szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) adatai szerint Németországból az utóbbi években hozzávetőleg ezren távoztak a Közel-Keletre, hogy csatlakozzanak az Iszlám Államhoz vagy más dzsihadista terrorszervezethez. Nagyjából egyharmaduk tartózkodik ismét Németországban, és nagyobb szabású visszatérési hullám egyelőre nem mutatkozik.

Ezeket az embereket a kormánypártok kompromisszuma alapján nem fenyegeti német állampolgárságuk elvesztése.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.