Megépült az első hivatalos mecset Görögországban

Befejeződtek pénteken Görögországban az első hivatalos mecset építési munkálatai, a templom várhatóan szeptemberben nyithatja meg kapuit – közölték helyi hatóságok.

Forrás: MTI2019. 06. 07. 23:38
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Athénnak végre van muszlim imaháza” – mondta Kósztasz Gavróglu oktatási és vallásügyi miniszter a mecset megtekintése után az Athén 984 nevű görög rádióadó szerint.

A mecsetnek már van a kormány által kijelölendő irányítótestülete, de imámját még nem választották meg.

Az első istentiszteletet várhatóan szeptemberben tarthatják a mecsetben.

A mecset szabályai szerint az imádságoknak arabul kell elhangzaniuk. Az oktatási, kutatási és vallásügyi tárca szerint azonban a prédikáció csakis görög nyelven folyhat.

E projekt része a kormány azon intézkedéseinek, amelyekkel elejét akarja venni az illegális mecsetek terjedésének. A becslések szerint ilyenekből körülbelül 50 van a görög fővárosban és környékén.

Az adófizetők pénzéből finanszírozott projektet évtizedek óta ellenezte az ortodox egyház, továbbá jobboldali szervezetek is.

A görögök csaknem 97 százaléka ortodox kereszténynek tartja magát, de van néhány tízezer munkás és migráns Görögországban, aki az iszlám vallást gyakorolja.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.