Megerősítik a biztonsági intézkedéseket a nagy-britanniai mecsetek környékén

Megerősítik a biztonsági intézkedéseket a nagy-britanniai, illetve a franciaországi mecsetek környékén a 49 halálos áldozatot követelő új-zélandi kettős terrortámadás hatására – jelentették be pénteken a brit és a francia hatóságok is.

Forrás: MTI2019. 03. 15. 20:56
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Növeljük a járőrök számát a mecsetek körül, valamint jelenlétünket minden vallási közösség közelében. A szélsőségesség minden formáját nagyon komolyan vesszük” – írta közleményében Neil Basu, a londoni rendőrség terrorelhárító részlegének vezetője, arra kérve a lakosságot, hogy jelentsen minden olyan jelenséget, amely szélsőségesek tevékenységére utal.

A nagy-britanniai muzulmánok reprezentatív szervezete (MCB) arra kérte a brit kormányt, hogy lépjen fel hatékonyabban a muzulmánokat és más kisebbségeket fenyegető szélsőjobboldali veszéllyel szemben. A szervezet emlékeztetett arra, hogy az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az országban az iszlám helyek és a muszlimok elleni támadások száma.

II. Erzsébet brit uralkodó nagy szomorúságának adott hangot a pénteki christchurchi merénylet miatt. A brit parlament képviselői délelőtt egyperces csenddel emlékeztek meg az áldozatokról.

Aggodalmat váltott ki franciaországi muzulmán vezetők részéről is a merényletsorozat, ezért a hatóságok bejelentették, hogy megerősítik a muzulmán vallási helyek körüli biztonsági intézkedéseket.

Christophe Castaner belügyminiszter a Twitteren jelezte, hogy „a legnagyobb elővigyázatosságra” kérte a prefektusokat és elrendelte „hazánk vallási helyei körül a biztonsági intézkedések megerősítését” az új-zélandi merényletsorozatot követően. „A járőrözést biztosítjuk a vallási helyeknél” – tette hozzá, elítélve „ezt a gyalázatos terrortámadást”.

Emmanuel Macron francia államfő a Twitteren emlékezett meg a „gyalázatos bűntettek” áldozatairól és hozzátartozóikról, emlékeztetve arra, hogy „Franciaország a szélsőségesség minden formájával szembeszáll és partnereivel fellép a terrorizmussal szemben mindenhol a világon”

„Ez a gyalázatos tragédia újabb bizonyítéka annak, hogy az iszlamofóbia ellen szüntelenül fel kell venni a harcot” – mondta Ahmet Ogras, a Muzulmán vallás franciaországi tanácsának elnöke. „Nem létezik hierarchia a rasszizmus különböző formái között. A muzulmánellenes cselekmények nem tűrhetők el jobban, mint a rasszizmus egyéb formái” – tette hozzá, „a gyűlöletkeltők által a médiából ömlő szövegekre” utalva.

„Sajnáljuk, hogy a muzulmánokkal szembeni hangulat és gyűlöletbeszéd felerősödött az elmúlt időben, egyes értelmiségiek és politikusok iszlamofób beszédei kedveznek az ilyen tetteknek” – mondta Said Aalla, a kelet-franciaországi Strasbourg nagy mecsetének elnöke, aki azt kérte a hívektől, hogy „ne engedjenek a provokációknak”.

A párizsi nagy mecset közleményben ítélte el a „szörnyű merényletet”, és azt kérte „minden hívőtől, bárhol is legyenek, hogy legyenek elővigyázatosak a vallási feladataik teljesítésekor”.

Az új-zélandi Christchurchben két mecset ellen követtek el terrortámadást. Egy vagy több támadó lőfegyverből tüzet nyitott az imára összegyűlt hívekre, és 49 embert meggyilkolt. A sebesültek száma 48, közülük húsz állapota súlyos. A hatóságok eljárást indítottak egy feltehetőleg rasszista, bevándorlásellenes ausztrál férfi ellen a tömeggyilkosságok miatt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.