Meglepetés a Nemzetközi Űrállomáson, Putyin bejelentkezett

Forrás: MTI2020. 04. 10. 18:27
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Élőben kapcsolták Vlagyimir Putyin orosz elnököt a Nemzetközi Űrállomáson – derül ki abból a videóból, amelyet pénteken hozott nyilvánosságra a Kreml.

Putyin méltatta, hogy ezen a téren Oroszország és az Egyesült Államok együtt tud működni. „Ez jó példája annak, hogy országaink az emberiség javára képesek hatékony partnerként együttműködni” – fogalmazott az orosz elnök.

Az űrkutatás egyike annak a kevés területnek, amelyen Moszkva és Washington a két ország feszült viszonya ellenére továbbra is együttműködik – jegyezte meg a dpa német hírügynökség.

Vlagyimir Putyin a Moszkva mellett fekvő novo-ogarjovói elnöki rezidenciáról beszélt az űrállomás hattagú legénységével. Az orosz elnök a koronavírus-járványra is kitért, és elmondta, hogy ezen a téren is igyekszik együttműködni Oroszország az Egyesült Államokkal, előző nap beszélt is Donald Trump amerikai elnökkel. Putyin meggyőződésének adott hangot, hogy az űrkutatás terén is lesz előrelépés a következő években, „mert az emberiség nem képes egy helyben maradni, mindig arra fog törekedni, hogy előrelépjen”. Emlékeztetett, hogy a szovjet űrprogram is nehéz időkben, a második világháború után nem sokkal indult.

„A nehézségek ellenére az emberek azt akarták, hogy az űrutazás álma valóra váljon, bátran kiléptek az ismeretlenbe, és sikerrel jártak” – hangoztatta az orosz elnök.

A Nemzetközi Űrállomásra csütörtökön érkezett meg egy orosz Szojuz űrhajó fedélzetén két orosz és egy amerikai űrhajós, Anatolij Ivanyisin, Iván Vágner és Christopher Cassidy. Az orosz Oleg Szkripocska, valamint az amerikai Andrew Morgan és Jessica Meir április 17-én hagyja majd el az űrállomást, és tér vissza a Földre.

Az orosz elnök biztonságos hazatérést kívánt azoknak, akiknek űrbéli küldetésük a végéhez közeledik, egyúttal köszöntette a legénységet az űrhajózás napja alkalmából is, amely április 12-ére esik. 1961-ben ugyanis ezen a napon kerülte meg a Földet elsőként Jurij Gagarin, a Vosztok-1 űrhajó fedélzetén.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.