Megnyitották kapuikat a szavazóhelyiségek Montenegróban

Megnyíltak a szavazóhelyiségek vasárnap reggel 7 órakor Montenegróban, ahol a valamivel több mint 540 ezer szavazásra jogosult állampolgár a 81 fős törvényhozás képviselőit választja meg.

Forrás: MTI2020. 08. 30. 8:52
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A választópolgárok tizenegy párt és koalíció 778 jelöltjének sorsáról döntenek.

A közvélemény-kutatások alapján ismét a majdnem három évtizede kormányzó balközép Szocialisták Demokratikus Pártja (DPS) szerezheti meg a legtöbb szavazatot, és a várakozások szerint a miniszterelnök is az eddigi kormányfő, Dusko Markovic maradhat.

A kampány során a pártok a legnagyobb hangsúlyt a gazdasági intézkedésekre, az ország európai integrációjára, valamint a koronavírus-járványra helyezték. A kormánypártok azt hangsúlyozták, milyen jól kezelték a koronavírus-járványt az országban, és a szigorú korlátozások mellett álltak ki, az ellenzék szerint viszont nem volt megfontolt stratégiája a vezetésnek, hol szigorítottak, hol váratlanul enyhítettek az intézkedéseken, és egyebek mellett ezért emelkedett meg a nyár második felében a fertőzöttek száma.

Az ellenzék azt is követelte, hogy a járványhelyzet miatt halasszák későbbre a voksolást, a kormány szerint viszont semmi sem indokolta ezt a lépést.

A választópolgárok 20 óráig adhatják le voksaikat, az első, nem hivatalos eredmények késő este várhatóak.

A montenegróiak legutóbb 2016. október 16-án járultak az urnák elé.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.