Megosztott felvidéki magyarok

A Magyar Közösség Pártja a szombati országos fórumán összeállította és megválasztotta európai parlamenti (EP-) választási listáját.

Beke Beáta (Kassa)
2019. 02. 11. 12:17
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Közösség Pártja (MKP) a szombati országos fórumán összeállította és megválasztotta európai parlamenti (EP-) választási listáját, amelynek vezetője a jelenleg regnáló Csáky Pál (képünkön) lett. Az MKP színeiben öt éve dolgozó EP-képviselőt Berényi József korábbi pártelnök követi a sorban, aki saját maga ajánlotta fel, hogy elfogadja a lista második helyét. Döntését azzal indokolta, hogy a cél a felvidéki magyarság érdekképviselete és akaratának érvényre juttatása Brüsszelben, és nem valamiféle egyéni érdekek és egymás legyőzése. A párt országos tanácsában úgy vélik, hogy Brüsszelbe két hiteles felvidéki magyar politikust is kijuttathatnak.

Az MKP országos tanácsa a felvidéki magyar közösséget érintő legfontosabb kérdések mellett az elkövetkező hónapok két leglényegesebb történésének Szlovákia köztársasági elnökének, valamint az Európai Parlament képviselőinek megválasztását tartja. „Mindkét választásnak óriási tétje van. A köztársasági elnök esetében elengedhetetlen feladat lesz az országban eluralkodott jogtalan és erkölcstelen politikai állapotok megállítása és pozitív irányba terelése. Az EP-választások tétje pedig a keresztény hagyományokon alapuló társadalom megtartása mellett az is, hogy az európai őshonos kisebbségek ügyei­nek megoldása is napirendre kerüljön” – áll nyilatkozatukban.

Az MKP elnökén, Menyhárt Józsefen kívül a tizenöt államfőjelölt között szerepel Bugár Béla, a Most–Híd magyar–szlovák vegyes párt elnöke is, aki szintén a magyar választók szavazataira hajt.

Fotó: MTI/Nyikos Péter

Napjainkban Szlovákiában három magyar párt és egy vegyes párt verseng a magyar szavazatokért. Az MKP és a Most–Híd mellett ott van a 2013-ban párttá regisztrált Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ), illetve nemrég adta le egy újabb magyar párt regisztrálásához szükséges több mint 14 ezer aláírást és egyéb dokumentumokat az egykori MKP, majd Most–Híd színeiben politizáló Simon Zsolt, aki pártjának a Magyar-Madarské Fórum nevet adta.

A Focus közvélemény-kutató intézet januári felmérése alapján a Most–Híd 5,8, az MKP 3,4, az MKDSZ pedig 0,2 százalékot érne el, ha most lennének a parlamenti választások, vagyis utóbbi két párt nem érné el a parlamenti jelenléthez szükséges ötszázalékos küszöböt. A Magyar Fórum a 2020-as parlamenti választásokon úgy kíván indulni, hogy a 2016-ban Bugár Bélát otthagyó Simon Zsolt mögé besorakozott személyek túlnyomó többsége a közvélemény számára ismeretlen aktivista. Hogy mikor lesz Szlovákiában újra magyar egység, nehéz megjósolni.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.