Megtalálták a lemészárolt diákok egyikének földi maradványát

Megtalálták a 2014-ben eltűnt 43 mexikói diák egyikének földi maradványát, egy lábcsontot – közölte Omar Gómez Trejo, a mexikói főügyészség az üggyel megbízott különleges nyomozati egységének vezetője kedden.

Forrás: MTI2020. 07. 08. 9:36
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ez az első ilyen lelet 2014 vége óta, amikor egy másik diák csontdarabját találták meg.

Trejo szerint nagyjából húsz kilométerre attól a helytől, ahonnan a diákokat elhurcolták, tavaly novemberben egy bejelentés alapján 15 nyomra – köztük hat emberi maradványra – bukkantak a nyomozók egy szakadékban. A csontokat az ausztriai Innsbruck Egyetem szakértőinek adták át kivizsgálásra.

Elmondása szerint a szakemberek egy lábcsont alapján azonosították Christian Alfonso Rodríguez Telumbrét, az eltűnt diákok egyikét. Hozzátette, hogy a lelet kétségbe vonja a korábbi vizsgálat megállapításait, mivel azt nem a coculai szeméttelepen találták meg.

2014. szeptember 26-án az Ayotzinapa tanítóképző főiskola 43 diákja tűnt el Igualában. A korábbi hivatalos vizsgálat szerint a diákok buszokat zsákmányoltak, amelyekkel egy tüntetésre akartak utazni. A rendőrök több buszt megállítottak, majd átadták a diákokat a Guerreros Unidos nevű helyi drogkartellnek, amelynek emberei tévedésből egy rivális banda tagjainak hitték őket, így meggyilkolták, majd elégették őket, és egy coculai szeméttelepen szórták szét a maradványokat. Független vizsgálatok azonban kétségbe vonják a hivatalos verziót. A történtek hátterét és részleteit máig homály fedi. Az ügyben pedig eddig senkit sem ítéltek el.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.