Menczer Tamás: Alapos megfontolás javasolt az észak-olaszországi utazás előtt

Az észak-olaszországi utazást tervezőknek a koronavírus-járvány miatt azt javasoljuk, hogy a látogatásról csak alapos megfontolás és mérlegelés után döntsenek – közölte Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára vasárnap az MTI-vel.

Forrás: MTI2020. 02. 23. 15:07
MENCZER Tams
Budapest, 2019. szeptember 18. Menczer Tamás tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megítéléséért felelõs államtitkár sajtótájékoztatót tart a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2019. szeptember 18-án. A Külgazdasági és Külügyminisztérium a Keresztény Újságírók Nemzetközi Konferenciája fõszervezõjeként 5 millió forintot adományoz a Magyar Ökomenikus Segélyszervezetnek az iraki veszélyeztetett helyzetben lévõ keresztény közösségek támogatására. MTI/Balogh Zoltán Fotó: Balogh Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ennek – írta – egyik oka az egészségügyi kockázat, a másik pedig az, hogy ha az olasz hatóságok indokoltnak látják a karantén bővítését, akkor aki az adott településen van, az a karantén területét nem hagyhatja el annak feloldásáig.

Az Olaszországban tartózkodókat a minisztérium arra kéri, hogy a helyi hatóságok tájékoztatásait, figyelmeztetéseit kövessék figyelemmel, utasításaikat tartsák be.

A KKM folyamatosan figyelemmel kíséri az eseményeket, és minden szükséges intézkedésről tájékoztatást ad

– jelezte Menczer Tamás.

Az észak-olaszországi Lombardia tartományban 90-re emelkedett az új koronavírus fertőzöttjeinek száma – közölte vasárnap a tartomány jóléti felelőse Giulio Gallera a SkyTg24 hírcsatornán.

Az államtitkár később Facebook-oldalán azt írta: kollégáik Milánóban és Rómában készen állnak, hogy segítsenek, ha magyar állampolgár bajba kerül Olaszországban. Milánóban a +39 3396219517-es, Rómában a +39 348 800 8159-es telefonszámon várják a hívásokat, ha valaki valóban bajban van.

Menczer Tamás kiemelte: jó hír, hogy mostanáig nem kaptak segélykérő telefonhívást a koronavírussal kapcsolatban.

Az északolasz tartományban azonosított újabb fertőzöttekkel országosan 130 fölé emelkedett a koronavírusos esetek száma – közölte az olasz polgári védelem. Nemcsak Lombardiában, hanem a fertőzés másik gócpontjában, Veneto tartományban is a korábbi 17-ről már 24-re nőtt a betegek száma, Emilia Romagnában 9, Piemontéban 6, Lazióban 2 fertőzöttet tartanak számon.

BM: az operatív törzs soron kívüli tájékoztatást kért az olasz hatóságoktól

A koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős Operatív Törzs soronkívüli tájékoztatást kért az olasz hatóságoktól – tájékoztatta a Belügyminisztérium (BM) vasárnap az MTI-t.

A kormány döntésének megfelelően az Operatív Törzs továbbra is folyamatosan figyelemmel kíséri a koronavírus fertőzésre vonatkozó ellenőrzött egészségügyi és járványügyi adatokat. Közölték: a világ 32 országában ismertté vált megbetegedések száma 78 766, a haláleseteké 2461, a felépült betegeké 23 133.

Magyarországon koronavírusos megbetegedés továbbra sem ismert, magyar állampolgár fertőzöttségéről a hatóságok nem tudnak

- tájékoztatott a minisztérium.

A Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet (Szent László Kórház) karantén épületében elhelyezett három magyar állampolgár láztalan, panasz- és tünetmentes, megfigyelésük folyamatos – tették hozzá.

Figyelemmel az észak-olaszországi Lombardia és Veneto tartományokban (Lodi város térsége és Vo' Euganeo területe) váratlanul megnövekedett koronavírus-gyanús fertőzött esetek számára, az Operatív Törzs soron kívül tájékoztatást kért az olasz hatóságoktól a járványügyi helyzetről, egyidejűleg a határátlépési egészségügyi szűrést kiterjesztette az Észak-Olaszországból érkezőkre.

Az Operatív Törzs azt javasolja a magyar állampolgároknak, hogy észak-olaszországi látogatásaikat fontolják meg. Olaszországban tartózkodó magyar állampolgár segítségkéréssel nem fordult a magyar hatóságokhoz

- közölte a BM.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ ingyenesen hívható tájékoztató zöld telefonszámai: 06-80-277-455, illetve 06-80-277-456.

„Az Operatív Törzs a fertőzés esetleges magyarországi megjelenésének kiszűrésére és lokalizálására, Magyarország polgárainak védelme érdekében az indokolt egészségügyi és járványügyi intézkedések hatékony megszervezésére, valamint mindezek érdekében az állami szervek tevékenységének összehangolására vonatkozó 28 pontból álló akcióterv végrehajtása ütemezetten történik”

- áll a BM közleményében.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.