Merkel nagyobb szerepvállalást vár Pekingtől a környezetvédelem terén

Peking nagyobb szerepvállalását sürgette a környezetvédelem terén Angela Merkel német kancellár szombaton, a kínai Vuhan város egyetemén elmondott beszédében, kiemelve, hogy a környezetvédelem nemzetközi ügy.

Forrás: MTI2019. 09. 07. 19:26
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A német kancellár kétnapos kínai látogatásának második napján látogatott el Hupej tartomány székhelyének egyetemére.

Merkel hangsúlyozta, hogy a klímaváltozás mindenkit érint, így közösen kell tenni ellene.

Hozzátette, hogy – tekintetbe véve Kína méretét és gazdasági erejét – a nemzetközi közösség komoly szerepvállalást vár Pekingtől.

Rámutatott továbbá arra is, hogy a globalizáció közös szabályozást és többoldalú együttműködést követel, például a kereskedelemben, egyúttal felhívta a figyelmet a protekcionizmus káros hatásaira is.

Merkel kitért Kínának az ENSZ Biztonsági Tanácsában elfoglalt helyére is, amely szerinte arra kötelezi Pekinget, hogy béketeremtőként lépjen fel a nemzetközi válsággócokban, beleértve az iráni nukleáris konfliktust, valamint Kína saját területi vitáját szomszédaival a Dél-kínai-tenger ügyében.

Bírálta továbbá a Kínában bevezetett úgynevezett szociális pontrendszert, mert szerinte az embereknek joguk van a saját személyes adataik felett rendelkezni.

„Ez a téma kulcsfontosságú etikai kérdés lesz a következő években” – mondta, arra a nemrég bevezetett társadalmi értékelésre utalva, amellyel az ázsiai ország a polgárait igyekszik nagyobb ellenőrzés alá vonni, mégpedig jutalmazással és büntetéssel.

Johannes Vogel, a német parlament kínai-német kapcsolatokért felelős bizottságának alelnöke arra figyelmeztetett, hogy a pontozási rendszer lehetővé tenné a Kínában működő német vállalatoknál dolgozók adatainak a gyűjtését is.

Merkel pénteken találkozott Li Ko-csiang kínai miniszterelnökkel és Hszi Csin-ping kínai elnökkel is. Megbeszéléseiken egyebek közt szóba került a Peking és Washington között zajló kereskedelmi háború, valamint a hongkongi tüntetések ügye is.

A szociális pontrendszerrel kapcsolatban ekkor a kínai miniszterelnök azt mondta, hogy arra elsősorban a bűnözés elleni harcban van szükség.

A kereskedelmi háborúról szólva Merkel reményét fejezte ki, hogy a két nagyhatalom, Kína és az Egyesült Államok minél előbb megegyezésre jutnak, mert a viszályuk a világpiacra is károsan hat.

A kancellár aggodalmát fejezte ki a hongkongi tüntetésekkel kapcsolatban, és a válság békés megoldására szólította fel Pekinget.

Merkel, aki tizenkettedik alkalommal látogatott Kínába, szombaton utazik vissza Berlinbe.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.