Mindennapos az otthoni erőszak

Berlin és Párizs is intézkedéscsomaggal rukkolt elő a nők elleni erőszak megszüntetésének tegnapi világnapja alkalmából; a németeknél és a franciáknál is minden héten két nőt öl meg a párja. Az érintettekkel foglalkozó szervezetek szerint azonban az uniós tagállami lépéseken túlmenő, összeurópai válasz kidolgozására lenne szükség.

2019. 11. 25. 17:06
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Minden harmadik 15 év feletti nő elszenvedte már a fizikai vagy a szexuális erőszak valamilyen formáját élete során, és minden huszadik nőt megerőszakolták már az Európai Unióban – ez derül ki az EU alapjogi ügynökségének (FRA) jelentéséből. Igaz, a dokumentumot még 2014-ben hozták nyilvánosságra, és hasonló azóta sem készült, annak ellenére sem, hogy az FRA egyértelművé tette: a bejelentett esetek száma rendszeresen kevesebb a ténylegesen megtörténteknél. Miközben társadalmi csoportok és civil szervezetek egyre vehemensebben követelik a szükséges ellenlépések megtételét, illetve a problémára adott összeurópai válasz kidolgozását, a tagállamoknak külön-külön sincs egyszerű dolguk.

A Süddeutsche Zeitung napilap a német szövetségi nőügyi rendőrség adataira hivatkozva azt írja: 2018-ban 122 nőt ölt meg jelenlegi vagy volt partnere és mintegy 114 000 ezer nő vált erőszak áldozatává ugyanebben az évben. A nők elleni erőszak megszüntetésének tegnapi világnapja alkalmából a szociáldemokrata (SPD) Franziska Giffey családügyi miniszter bejelentette: a szövetségi kormány 35 millió eurót tervez befektetni a következő négy évben az erőszak által fenyegetett nők támogatására. A Der Spiegel német hírmagazin internetes oldala szerint erre sürgősen szükség is van, országszerte ugyanis több ezer olyan védett ház hiányzik, amely menedékként szolgálhatna a bajba jutottaknak – igaz, a bejelentés egyelőre csak a már meglévő segélyszervezetek népszerűsítésére, illetve egy azokat összegyűjtő honlap elindítására korlátozódik.

Franciaországban is egyre erősödő társadalmi nyomás kényszeríti cselekvésre a kormányt. A napokban több mint harminc francia városban vonultak tízezrek az utcára, hogy azonnali intézkedéseket követeljenek a nők elleni erőszak megfékezésére. A Le Figaro francia lap arról számolt be, hogy az idén eddig 116 nőt ölt meg korábbi vagy jelenlegi párja, tavaly pedig 121-en vesztették életüket hasonló módon.

Édouard Philippe miniszterelnök a tegnapi világnap alkalmából bejelentette: januárban terjesztik a parlament elé azt a törvénytervezetet, amely egy társadalmi konzultáció eredményeként megszületett intézkedéseknek akar érvényt szerezni. Így például több női munkatárs dolgozna a rendőrőrsökön a feljelentések jegyzőkönyvbe vételén. A kormányfő hozzátette, a tervek szerint a program évi 360 millió euró támogatást kap. Ám az utcára vonulók aligha lehetnek elégedettek az összeggel; a demonstrációk szervezői szerint legalább egymilliárd euró (334 milliárd forint) kormányzati támogatást igényelne a nők elleni erőszakkal szembeni küzdelem.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.