Módosítanák a román zászlótörvényt

Ismét székelyföldi önkormányzatokat bírságoltak meg március 15-én.

null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Módosítaná, egyértelműsítené a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a zászlótörvényt, miután a március 15-i nemzeti ünnepet követően ismét pénzbírságot róttak ki két Sepsiszentgyörgy, valamint Székelyudvarhely önkormányzatára, amiért a magyar zászlók mellé nem tűzték ki Románia lobogóját is. A hatályos jogszabály szerint idegen államok zászlaját csak kivételes alkalmakkor, kizárólag a román lobogóval együtt szabad kitűzni.

– Világossá kell tennünk, hogy a romániai magyar közösség a piros-fehér-zöld színű lobogót, kokárdát, szalagot és egyéb díszeket nem egy idegen állam szimbólumaként, hanem a magyar nemzet saját jelképeként használja

– idézte Miklós Zoltán RMDSZ-képviselőt az erdélyi Krónika. A politikus a bukaresti parlamentben is felszólalt az ügyben, primitívnek és rombolónak nevezte a megyei prefektúrák fellépését, amely szerinte ellentmond a román államfő és a miniszterelnök által idén március 15-e alkalmából megfogalmazott üzenetének is.

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere egyébként megfellebbezi a Kovászna megyei prefektus által a magyar zászlók kitűzéséért kiszabott, összesen tízezer lejes (mintegy hétszázezer forint) pénzbírságot, de – mint fogalmazott, a jelenlegi járványhelyzetben nem tekinti prioritásnak az ügyet.

https://www.facebook.com/sepsi.ro/photos/2219103968221400

Gálfi Árpádot, Székelyudvarhely polgármesterét is azért bírságolták meg, mert a piros-fehér-zöld lobogókat nem a román zászló kíséretében tűzték ki március 15-én a városban. – Nem tudom, mennyi időnek kell eltelnie ahhoz, hogy végre a törvény alkalmazói is megértsék, egy nemzet szimbólumai, jelképei, a kokárdák és a háromszínű szalagok nem azonosak egy idegen ország nemzeti zászlóival, amelyekre a törvény hivatkozik – fogalmazott Gálfi. Hozzátette: hagyományőrzés terén jól állnak. – Mi hagyományainkhoz híven ünneplünk, ők hagyományainkhoz híven bírságolnak. Én tudomásul veszem és halkan üzenem minden székelyudvarhelyi városlakónak, amit szoktam, hogy: Hajrá, Székelyudvarhely! – reagált a bírságra a polgármester.

Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen egyaránt gyűjtés indult a városvezetőkre kiszabott büntetések kifizetéséért.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.