Mostantól Kazanyba is repülhetünk direkt járattal Budapestről

Kazanyba indít járatokat a Wizz Air Budapestről a téli menetrendi időszaktól, Marosvásárhelyre pedig október végétől naponta közlekednek majd a cég Airbus A320-asai – jelentette be Szijjártó Péter.

Forrás: MTI2019. 07. 08. 15:34
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A külgazdasági és külügyminiszter Magyarország alapvető érdekének nevezte, hogy gyors és hatékony összeköttetései legyenek a világgal.

A nemzet határai nem egyeznek meg az ország határaival, a gazdaság nyitott, a GDP 86,5 százalékát az export adja, így a pontos eljutás rendkívül fontos – hangsúlyozta a miniszter.

A marosvásárhelyi járatkínálat bővítését nemzetpolitikai érdekekkel magyarázta Szijjártó Péter. Mint mondta, fontos hogy a határon túli magyarokkal minél egyszerűbb és akadálymentes legyen a kapcsolattartás. A bővítéssel éves szinten 38 ezer helyett 132 ezer helyet biztosít járatain a légitársaság október végétől.

A kazanyi járat megnyitásával kapcsolatban azt mondta, 2015 óta tárgyaltak Oroszországgal, a magyar állam pályázatot írt ki a szolgáltatás teljesítésére, amelyet a Wizz Air nyert meg, módosították a bilaterális légügyi egyezményt, amelyet az orosz fél is jóváhagyott, így október végétől szerdán és vasárnap közlekedhet a járat.

Szijjártó Péter arra is felhívta a figyelmet, hogy Tatárföld egyebek mellett a magyar mezőgazdasági termékek fontos felvevőpiaca lehet.

Váradi József, a diszkont légitársaság vezetője a sajtótájékoztatón emlékeztetett, hogy marosvásárhelyi járatuk több mint 10 éve üzemel, de szűk réteget tudtak a heti két járattal kiszolgálni, a naponta közlekedő új járat viszont a turisztikai mellett üzleti célú utazóknak is jó megoldás.

A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy Kazany a harmadik orosz város, amely elérhetővé válik a vállalat hálózatában, és a jövőben is kezdeményezői lesznek a keleti járatok nyitásának. Nyugat-Európa egyre telítettebb, Kelet-Európa viszont még felfedezetlen – jegyezte meg.

A sajtótájékoztatót követően Szijjártó Péter kérdésre válaszolva elmondta, fontos, hogy Magyarországról egyre több célállomás legyen elérhető közvetlenül, de a szabályokat mindenkinek be kell tartania, a repülőtérnek pedig megfelelő szolgáltatási színvonalat kell biztosítania.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.