Nagyot emelkedett az olajár a koronavírus ellenszerének a hírére

Forrás: MTI2020. 02. 05. 11:39
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Három százalékot is meghaladó áremelkedéssel reagáltak az olajpiacok szerdán arra a hírre, hogy megtalálták a hatékony ellenszerét a világ második legnagyobb olajfelhasználója, Kína gazdasági aktivitását korlátozó koronavírusnak.

A Brent nyersolaj ára tizenegy óra előtt 2,63 százalékkal állt magasabban, hordónként 55,38 dolláron. Az ár 55,72 dollárnál is járt, ami 3,2 százalékos növekedésnek felel meg. A WTI ára 2,46 százalékkal állt magasabban, 50,83 dolláron, de volt 50,93 dollár is, 2,6 százalék emelkedéssel.

A kínai Changjiang napilap keddi beszámolója szerint a Csöcsiang Egyetem kutatói előállítottak két olyan szert is, amely hatékony a vírus ellen.

A brit Sky News ettől függetlenül arról számolt be, hogy az Imperial College London kutatói „jelentős előrelépést” értek el a koronavírus ellenszerének a kidolgozásában, megjegyezve ugyanakkor, hogy a már folyamatban lévő járvány megállításához „ez már késő”.

A vírus terjedésének megállítására Kína közlekedési korlátozásokat rendelt el, ami az alacsonyabb üzemanyag igény miatt több finomítónál is a termelés csökkentéséhez vezetett. Szakértői becslések szerint a járvány 0,5 százalékkal is csökkentheti a globális olajkeresletet idén.

A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) és a nagy olajtermelők, közöttük Oroszország (OPEC+ néven ismert) együttműködése kedden a járvány olajpiaci következményeiről egyeztetett Bécsben. Az OPEC+ értesülések szerint kész napi 500 ezer hordóval növelni érvényben lévő önkéntes termelés korlátozását.

Az OPEC+ 2018 decemberében létrejött megállapodása alapján 2019. január elsejétől napi 1,2 millió hordóval korlátozta kitermelését az olajpiac stabilitásának és így az árak alátámasztásának érdekében. A tavaly ősszel meghosszabbított megállapodás hatálya márciusban jár le.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.