Negyvenéves mélyponton Svédország gazdasága

Történelmi mélypontra zuhant a svéd gazdaság, a napokban megjelent adatok szerint 8,6 százalékos a visszaesés a skandináv országban. Ennek oka elsősorban az exportorientált gazdaság, de a svéd kormány tehetetlensége is vélhetően most érezteti hatását.

Magyar Nemzet
Forrás: Origo, rfi.ro2020. 08. 07. 16:41
null
Stockholm, 2020. április 9. Metrókocsik Stockholmban a koronavírus-járvány idején, 2020. április 8-án. MTI/AP/Andres Kudacki Fotó: Andres Kudacki
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Negyvenéves mélypontra zuhant Svédország gazdasága a most megjelent statisztikák szerint – írta meg az Origó. A Radio France Internationale (RFI) cikkét szemlézve a hírportál megállapítja, hogy a második negyedévben az előző negyedévhez képest a bruttó hazai össztermék (GDP) 8,6 százalékkal esett vissza, a tavalyi év ugyanezen periódusához viszonyítva pedig 8,2 százalékos a csökkenés mértéke. Márpedig ilyen rossz eredményeket legutóbb 1980-ban produkált Svédország.

– A szociáldemokrata Stefan Löfven miniszterelnök vezette baloldali svéd kormánykoalíció – más államoktól teljesen eltérő – rendkívül laza járványügyi politikát folytatott, kimondva-kimondatlanul a nyájimmunitás elérésére törekedtek, teljesen sikertelenül – írja az Origó. Megjegyzik, hogy a különutasságát Stockholm már a kezdetektől fogva gazdasági tényezőkkel indokolta. Bár Svédországban állította, szemben más európai államokkal náluk nem lesz gazdasági visszaesés, „most kiderült, hogy a szociáldemokrata-zöld kormánykoalíciónak ez az érvelése teljes mértékben hibás volt”.

A román nyelvű RFI szerint a gazdasági recesszió oka a nagymértékű világkereskedelmi kitettség, Svédország ugyanis exportorientált gazdaságpolitikát folytat. Mivel a járvány hatására a kereslet az egész világban visszaesett, a svéd gazdaság fokozottan megérzi a kedvezőtlen fordulatot.

Bár az RFI szerint a koronavírus-járvány kezelésében alkalmazott, különutas „svéd modell” nem játszott nagy szerepet a gazdaság alakulásában, a Magyar Nemzetnek korábban nyilatkozó, a skandináv államban élő honfitársunk árnyalta a képet. Szirányi László arról számolt be: a baloldali kormány helyett valójában a helyi tiszti főorvos, Anders Tegnell vette át az irányítást, Stockholm sok szempontból döntésképtelenné vált. – A baloldali kormány azért nem hoz döntéseket, azért ad csak javaslatokat, mert nem akar kényelmetlenséget teremteni, nem akar veszíteni népszerűségéből – fogalmazott, de a férfi szerint gazdasági okai is lehettek annak, hogy nem követték a szigorú nemzetközi példát. Szintén megnevezte az általános svéd mentalitást, miszerint bármi történjék is, hisznek abban, ők tudják a legjobban a megoldást. Svédországban legközelebb 2022-ben tartanak parlamenti választást, addig várhatóan a járvány lecseng, viszont még előtte nyilvánosságra fogják hozni annak a bizottságnak a jelentését, amely azt vizsgálja, a kormány megfelelően kezelte-e a helyzetet.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.