Nem csökken a terrorfenyegetettség Franciaországban

Öt évvel a Charlie Hebdo ellen elkövetett merénylet után bíróság elé állnak a felelősök

2020. 09. 01. 16:27
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

 

– A szunnita terror a legfőbb veszély, amellyel az országunk szembenéz! – figyelmeztetett Gérald Darmanin francia belügyminiszter hétfőn a belső elhárításnál tett látogatása során. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a fenyegetés továbbra is rendkívül magas az egész országban. Elmondása szerint a hatóságok 8132 személyt tartanak nyilván olyan iszlamista szélsőségesként, akik biztonsági kockázatot jelenthetnek.

Megjegyzéseit éppen két nappal azelőtt tette, hogy ma a párizsi bíróság elé állítják a Charlie Hebdo szatirikus magazin és egy kóserbolt ellen elkövetett, összesen 17 életet követelő, öt évvel ezelőtti terrortámadások 14 gyanúsítottját. Az elkövetőkkel akkor végeztek a rendőrök, ám segítőiket, például akik anyagilag és fegyverekkel támogatták őket vagy szállást biztosítottak nekik, most terrorizmus vádjával felelősségre vonják. A Charlie Hebdo azért került a dzsihadisták célkeresztjébe, mert az egyik karikaturistájuk, a támadásban ugyancsak meggyilkolt Jean Cabut Mohammed prófétáról készített rajzait publikálták 2006-ban.

A francia magazin a tárgyalások apropóján most közölte, ismét közlik a muszlim világban nagy vihart kavaró műveket.

Az AFP francia hírügynökség összesítése szerint a 2015 és 2016 közötti terrorsorozat több mint 250 emberrel végzett Franciaországban. Statisztikáik szerint az elmúlt öt évben 17 bűncselekményt határoztak meg terrortámadásként. Idén eddig három merénylet történt, ám egyik sem kötődik valamilyen terrorszervezethez, mindet radikalizálódott egyének, úgynevezett magányos farkasok követték el. Szakértők abban egyetértenek, hogy bár az Iszlám Állam és az al-Kaida veszített erejéből, de ideológiájuk továbbra is veszélyt jelent, és a koronavírus-járvány miatt kevesebb erőforrás juthat megfékezésükre. Az AFP-nek névtelenül nyilatkozó forrás szerint

különösen fenyegetettek a Nyugat-Afrikában állomásozó francia erők.

A katonák a térségben működő terrorszervezetek rendszeres célpontjai, 2013 óta 41-en estek el szolgálat közben. Augusztus elején a civileket sem kíméltek, Nigerben feltételezett dzsihadisták nyolc emberrel, köztük egy segélyszervezet hat francia munkatársával végezték.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.