Nem kímélték egymást a demokraták

A tíz politikus hevesen támadta egymást, ám ez hamar átcsapott a szakpolitikai kérdések megvitatásába, különösen az egészségügy kérdésére vonatkozóan.

Zetelaki Réka
2019. 08. 01. 16:39
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Folytatódott tegnapra virradóra a Demokrata Párt elnökjelölt-aspiránsainak vetélkedése: az immár második vita ugyancsak második körében tíz politikus jelent meg a CNN hírtelevízió stúdiójában. A most kamera elé álló indulók sem kímélték egymást; vitájuk a párton belüli szakpolitikai, illetve személyi ellentéteket is felfedett.

A támadások kereszttüzébe Joe Biden volt alelnök került leginkább, aki jelenleg a legesélyesebb arra, hogy elnökjelöltjeként indulhasson 2020-ban. A 76 éves politikusra komoly nyomás helyezkedett; sokan azt várták tőle, hogy keményebben lépjen fel riválisai ellen, mint a júniusi vitán. Biden a megérkezésekor kedélyesen fogadta Kamala Harris kaliforniai szenátornőt, de ezért támadták utóbb a közösségi oldalakon. – Mértékletesen bánj velem, kölyök! – mondta kézfogásuk közben Harrisnek, arra utalva, hogy utóbbi előzőleg nem kímélte őt kritikáival.

A tíz politikus hevesen támadta egymást, ám ez hamar átcsapott a szakpolitikai kérdések megvitatásába, különösen az egészségügy kérdésére vonatkozóan. Míg Biden – Barack Obama volt elnök egykori alelnökeként – kiállt az Obamacare néven ismert egészségbiztosítási rendszer mellett, amelynek kiterjesztését ígérte, Harris az időskorúak egészségügyi ellátását segítő állami program, a Medicare mindenkire történő kiterjesztését javasolta. Kiemelte ugyanakkor, hogy megőrizné a magánbiztosítók szerepét is, ellentétben Bernie Sanders radikális baloldali szenátorral.

Biden többször is védekezni kényszerült, különösen Obama az illegális bevándorlók kitoloncolását illető politikája nyomán, amelyet indulótársai túl szigorúnak ítéltek. – Mindenki arról beszél, milyen szörnyen léptem fel ezekben az ügyekben. Barack Obama tudta ki vagyok, és később azt mondta, a legjobb döntése, hogy engem nevezett ki alelnökének” – védekezett a politikus. A demokrata jelölt-aspiránsok többször is próbálták visszavezetni a vitát a párton belül ellentéteikről Donald Trump bírálatára, az elnököt ugyanis egységesen ellenérzéssel ítélik meg.

Elemzők szerint a szerdai vita nem oldott ugyan meg semmit, de feltárta a párton belüli megosztottságot. – A keddi vita a demokratákon belüli filozófiai örvényeket kavarta fel, míg a szerdai egy bonyolultabb, személyiségeket előtérbe hozó párbaj volt. Felvázolta a politikai viszályok mély rétegeit, összeeresztette a különböző szakpolitikai elképzeléseket és választási stratégiákat” – írta elemzésében a The New York Times.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.