Nincs vége a politikai káosznak Rómában

Zátonyra futottak az új kormány felállításáról szóló tárgyalások az Öt Csillag Mozgalom és a balközép Demokrata Párt képviselői között Olaszországban, utóbbi ugyanis nem hajlandó egy olyan új kormány része lenni, amelyben a hivatalából múlt kedden lemondott Giuseppe Conte lenne ismét a kormányfő.

2019. 08. 26. 7:19
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Giuseppe Conte nevét Luigi Di Maio, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) vezetője még múlt pénteken dobta be a kalapba, nem sokkal azután, hogy az elitellenes mozgalom alapítója, Beppe Grillo humorista (képünkön) blogbejegyzésében kiváló politikusnak minősítette Contét, akit – szavaival élve – „nem lehet matricaként eltávolítani”.

Fotó: Reuters

Noha még mindig nem teljesen kizárt, hogy a két pártnak végül sikerül megtalálnia a közös nevezőt, sürget az idő, Sergio Mattarella államfő ugyanis holnapig adott határidőt egy esetleges új koalíció kialkudására. Mattarella holnap ismét fogadja az összes parlamenti párt küldöttségét: a találkozón az M5S és a Demokrata Párt (PD) párosától kormányprogramot és miniszterelnök-jelölti nevet vár, a többi pártnak pedig arról kell nyilatkoznia, hogy támogatják-e vagy sem ezt az esetleges kormánytöbbséget. Sajtóhírek szerint az államfő szerdán jelentheti be, hogy megvan-e a kormánytöbbség vagy előre hozott választások lesznek.

Az M5S és a demokraták kompromisszumkeresése különösen érdekes annak fényében, hogy a két párt még egy évvel ezelőtt is egymás legnagyobb politikai ellenfelének számított, sőt: Beppe Grillo az M5S megalapításakor éppen az elsősorban Matteo Renzi korábbi miniszterelnök nevével fémjelzett baloldali elit ellen határozta meg magát. A két politikai erő közeledése éppen emiatt belső töréseket is előidézhet mindkét pártban: az M5S „rendszerellenes” szárnya a PD-vel való egyezkedés helyett – a válságot kirobbantó Matteo Salvini belügyminiszterhez hasonlóan – új választásokat szorgalmaz. A PD-nek a korábbi főtitkár, Matteo Renzi vezette szárnya kezdeményezte az M5S-szel való házasságot, a pártelnök és volt kormányfő, Paolo Gentiloni azonban szigorú feltételekhez, a többi közt az M5S–Liga kormány migrációs intézkedéseinek eltörléséhez köti a folyamatot.

Közben a bevándorlásellenes Liga vezetője, az ország legnépszerűbb politikusának számító Salvini továbbra is azt hangoztatja a közösségi médiában, hogy nem zárkózik el a folytatástól az M5S-szel, de új programmal és új minisztercsapattal. A La Repubblica napilap szerint pedig ezt a forgatókönyvet sem lehet kizárni. Silvio Berlusconi, a jobbközép Hajrá, Olaszország! első embere közben szombaton már arról beszélt: mind politikai vezetőként, mind vállalkozóként rendkívüli aggodalommal tölti el, milyen következményei lehetnek a jelenlegi politikai válságnak.

Az egykori miniszterelnök vakmerő feltevésnek nevezte az M5S és a Liga újabb összeborulását, érvelése szerint kizárólag jobbközép pártja képes garantálni Olaszország jövőjének a megérdemelt stabilitást.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.