Nullára csökkentette az alapkamatot a norvég jegybank

Forrás: MTI2020. 05. 07. 19:07
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A koronavírus-járvány hatásainak enyhítése érdekében a norvég jegybank rekordalacsonyra, nullára csökkentette az alapkamatot.

Szakértők azzal számoltak, hogy a norvég központi bank szinten tarja az alapkamatot. A jegybank két hónapon belül most harmadszor csökkentett kamatot: március közepén 50 bázisponttal 1 százalékra, rá egy hétre további 75 bázisponttal 0,25 százalékra és most csütörtökön 25 bázisponttal nullára vitte le a kamatot.

Norvégiában 2016 óta nem változott a 1,5 százalékos alapkamat idén március közpéig.

A norvég jegybank csütörtökön azt közölte, hogy legalább 2023 végéig marad a nulla kamatszint. Oeystein Olsen, a központi bank vezetője szerint Norvégia idei GDP-je mintegy 5 százalékkal csökken. Ez a becslés közel van az ország statisztikai hivatalának 5,5 százalékos gazdasági visszaesésről szóló, április végén megjelent előrejelzéséhez.

Norvégia hazai összterméke 1,9 százalékkal csökkent az idei első negyedévben a tavalyi utolsó negyedévhez képest.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.