Nyilvános vita helyett mindkét jelölt a sajtó kérdéseire válaszol

Csaknem egyszerre, alig egy óra eltéréssel találkozik a sajtó képviselőivel kedden este a romániai elnökválasztás második fordulójába jutott, második mandátumra pályázó Klaus Johannis jobboldali államfő és kihívója, Viorica Dăncilă volt miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.

Forrás: MTI2019. 11. 19. 21:41
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az első fordulót mintegy 15 százalékpontos előnnyel záró Johannis határozottan elzárkózott attól, hogy nyilvános vitát folytasson Dăncilăval, mondván, hogy nem hajlandó ily módon legitimálni azt a Szociáldemokrata Pártot (PSD), amely az utóbbi három évben – álláspontja szerint – lábbal tiporta a jogállamiságot, kormányzati intézkedéseivel pedig mérhetetlen károkat okozott Romániának.

Johannis döntését nemcsak ellenfele, hanem több jobboldalinak tartott médiaorgánum is bírálta. A jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje az elmaradt jelöltvita helyett nyilvános vitára hívott kedd estére kilenc közismert újságírót és politológust az egyetemi könyvtárba, azt ígérve, hogy – a kiválasztott beszélgetőpartnerek – bármiről kérdezhetik. A kétszáz férőhelyes aulában egyetemi hallgatók és további akkreditált újságírók követhetik figyelemmel a beszélgetést anélkül, hogy kérdezhetnének.

Dăncilă egy ideig azt lebegtette, hogy ő hívatlanul is elmegy az államfő által meghirdetett találkozóra, kedd délután azonban váratlanul ő is meghirdetett egy sajtóértekezletet, amely egy órával előzi meg Johannis rendezvényét. A PSD azt hangoztatta, hogy bármilyen újságírót szívesen lát és – a PNL-lel ellentétben – a szerkesztőségekre bízta, kit küldenek a találkozóra. Részvételüket legfeljebb az korlátozhatja, hogy Dăncilă a parlamentet választotta rendezvénye helyszínéül, ahova normális körülmények között csak az akkreditált újságírók léphetnek be.

Románia több mint 18 millió szavazópolgára vasárnap választja meg az ország elnökét a következő öt évre, a két versenyben maradt jelölt, Klaus Johannis és Viorica Dăncilă közül. A választási kampány szombaton reggel 7 órakor ér véget.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.