Nyugalom, gyerekek, a Mikulást nem érinti a kijárási tilalom!

Két belga miniszter is levelet írt a Mikulásnak, hogy biztosítsák arról, őt nem érinti a kijárási tilalom az országban, és az üres utcákon tudja majd folytatni munkáját. Arról is biztosították, hogy ezúttal nem kell megnéznie, ki volt jó és rossz, mert minden gyermek nagyon jól viselkedett a járvány alatt.

Forrás: V4NA Hírügynökség2020. 11. 14. 12:40
null
Forrás: V4NA
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kedves gesztust tettek a gyerekeknek Belgiumban, ugyanis királyi rendelet biztosítja, hogy a Mikulást nem gátolja a kijárási tilalom, ennek ellenére is végezni tudja a dolgát Belgiumban – írja a V4NA Hírügynökség.

Annelies Verlinden belügyminiszter és Frank Vandenbroucke egészségügyi miniszter közösen írt levelet Szent Miklósnak, hogy ne aggódjon, mert nem kell majd betartania a kijárási korlátozásra vonatkozó szabályokat, amelyek 22 és 6 óra között országszerte érvényben vannak.

A Mikulás már korábban is jelezte a gyerekeknek, hogy kitartóan végzi majd munkáját akkor is, ha egy űrruhában kell a háztetőkön egyensúlyoznia, azonban a két miniszter levele most eloszlatott minden kételyt.

A rendelet, amelyet a kormány hivatalos közlönyében is publikálnak majd, arra hivatkozik, hogy mivel a Mikulást a hagyomány szerint Spanyolországból várhatják egy gőzhajóval, az útja nagyjából 17 napot vesz igénybe, ami hét nappal több a kötelező karanténnál.

A miniszterek azt is leírták, hogy bár ajánlott, a Mikulásnak maszkot sem feltétlenül kell majd hordania, mert egy virológus szerint a szakálla olyan sűrű és hosszú, hogy elegendő védelmet nyújt.

A levél arra is kitér, hogy ezúttal nem kell majd amiatt aggódnia, hogy melyik gyerek volt jó, mert idén minden gyermek jól viselkedett a járvány alatt és megérdemli az ajándékot. „Minden gyerek egy kis hős, ezért most az egyszer nem kell megnézned a nagy könyvedet”, zárják soraikat.

Lehull a lepel Belgium gyarmati múltjáról

Belgiumban megalakult az a „dekolonizációs munkacsoport”, amely a brüsszeli köztereken a belga gyarmatosító múltra emlékeztető, állandó társadalmi vitát és erőszakos utcai megmozdulásokat kiváltó történelmi szobrok, utcanevek és egyéb szimbólumok jövőbeni sorsát hivatott eldönteni.

A Brüsszel fővárosi régió városfejlesztéséért és kulturális örökségéért felelős államtitkár, Pascal Smet még júliusban írta ki azt a nyílt pályázatot, amelyre a történelmi téma iránt érdeklődő és megfelelő szakmai hátterű szakemberek jelentkezhettek. A Belgium teljes területéről pályázó 84 jelentkező közül végül 16 szakembert választottak ki, akik a munkacsoport elé tűzött teendőket látják majd el. A munkacsoport első feladata, hogy 2021 végéig jelentést tegyen le az államtitkár asztalára, konkrét intézkedéseket és akciótervet javasoljon a Belgium gyarmatosító múltját idéző köztéri szimbólumok kezelésével kapcsolatban, amelyek évtizedek óta indulatokat váltanak ki a belga társadalomban, különös tekintettel a Brüsszelben élő kongói, burundi és ruandai diaszpórában.

Tovább

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.