Orbán Viktor: Halált megvető bátorsággal küzdött a válogatott Münchenben!

A miniszterelnök a brüsszeli EU-csúcs helyszínére érkezve reagált a magyar pedofiltörvényt ért kritikákra is.

2021. 06. 24. 12:51
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Orbán Viktor megérkezett a brüsszeli EU-csúcs helyszínére, ahol a nemzetközi sajtó rögtön a pedofília elleni törvényről faggatta a miniszterelnököt. – Azonnal válaszoltam a kritikusoknak, azt kérve tőlük, hogy előbb olvassák el a jogszabályt – fogalmazott Orbán Viktor, utalva arra, hogy összesen tizenhét országvezető – Magyarországot meg nem nevezve – az uniós intézmények vezetőinek küldött levélben állt ki az LMBTQ-közösség jogai mellett csütörtökön.

– Magyarország számára megtiszteltetés, ha bármelyik miniszterelnök vagy épp az Európai Tanács elnöke érdeklődik egy magyar törvény iránt. Állok a rendelkezésükre, szívesen elmondom nekik, hogy szó sincs homoszexuálisokra vonatkozó törvényről. A törvényünk a gyermekek neveléséről szól

– húzta alá a miniszterelnök megerősítve az eddig is ismert magyar álláspontot, miszerint kizárólag a szülő dolga eldönteni, hogy a gyermek miképp ismerkedik meg a szexualitás „nehéz és bonyolult kérdéskörével”. Mint arra Orbán Viktor felhívta a figyelmet, a magyar törvény egy gyermek- és szülővédelmi törvény. Az állam megteremti annak feltételeit, hogy a szülők a jogaikat megfelelően tudják gyakorolni.

A kormányfő megérkezik az EU-csúcs helyszínére Fotó: Európai Tanács

A miniszterelnök a magyar futballválogatott bravúros Európa-bajnoki teljesítményét is méltatta doorstep nyilatkozatában.

– Büszkék vagyunk a nemzeti csapatunkra! Halált megvető bátorsággal játszottak Münchenben!

– fogalmazott, hozzátéve, hogy pedig a meccs körülményei mindenki előtt ismertek. – A helytállásuk minden magyar ember számára, engem is beleértve, bátorító! – húzta alá. Orbán Viktor szerint mindenesetre nem helyes, ha a „globális” sportot összemossák a politikával. – Ha a sportot összekeverjük a politikával, egész nagy, tőlünk más kulturális álláspontot képviselő területeket zárunk ki a globális sportból. Ez nem helyes, a sportot el kell választani a politikától – összegezte a kormányfő.

Pride-napi levél. Tizenhét, zömében nyugati és északi EU-ország június 28-a, azaz a nemzetközi leszbikus és meleg szabadság napi felvonulás alkalmából hozott nyilvánosságra levelet csütörtökön, amiben kiállnak az LMBTQ-közösség jogai mellett. (A csütörtök délelőtti dokumentumhoz Sebastian Kurz osztrák kancellár csak később csatlakozott, a neve emiatt nem szerepel az eredeti verzióban – a szerk.) Mint a vezetők írják, a tisztelet és tolerancia az EU alapvető értékei. Az egyoldalas, az uniós intézmények vezetőinek címzett levél nem nevezi meg Magyarországot, pedig az országvezetők minden bizonnyal a pedofília elleni magyar törvény margóján fogalmazták meg azt. Orbán Viktor a brüsszeli EU-csúcs helyszínére érkezve elmondta: ő maga már válaszolt is az írásra, azt kérve, hogy kollégái előbb olvassák el a magyar jogszabályt, s csak utána reagáljanak rá. Ezt megelőzően Varga Judit igazságügyi miniszter a héten arról beszélt, hogy ő maga angolul elemezte a törvényt az uniós kollégáinak, így azt lényegében „csak az nem érti, aki nem akarja”.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.