Orosz és amerikai rendszerekkel is fejleszthetik a török légvédelmet

Forrás: MTI2020. 03. 06. 18:48
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Törökország áprilisban hadrendbe állítja az Oroszországtól beszerzett Sz-400-as légvédelmi rendszert – közölte Recep Tayyip Erdoğan török elnök Moszkvából hazatérőben a török sajtóban pénteken megjelent nyilatkozata szerint.

Erdoğan a repülőgépen török újságíróknak azt mondta, hogy az Sz-400-as ütegek leszállítása megtörtént, a török személyzet kiképzése pedig folyamatban van.

A török államfő ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy ezzel párhuzamosan amerikai illetékeseknek is jelezte: ha készek eladni Patriot légvédelmi rendszert országának, Ankara abból is vásárol.

A török vezetés először február 20-án, tehát azt követően közölte, hogy az Egyesült Államok légvédelmi rendszerrel támogathatja a NATO-szövetséges Törökországot, hogy több alkalommal heves harcok törtek ki az északnyugat-szíriai Idlíbben a felkelőket támogató török hadsereg és a damaszkuszi kormányerők között. Damaszkusz csapatait azonban annak az Oroszországnak a légiereje támogatja, amely a vonatkozó orosz-török megállapodást követően tavaly júliusban elkezdte leszállítani Törökországnak az Sz-400-asokat.

Washington élesen bírálta az ügyletet, és válaszul befagyasztotta Ankara részvételét az amerikai F-35-ös harci repülő fejlesztési programjában, továbbá felfüggesztette a vadászbombázók eladását is Törökországnak. Az amerikai kormányzat amiatt aggódott, hogy a repülővel kapcsolatos érzékeny információk az orosz hírszerzéshez kerülhetnek

David Satterfield, az Egyesült Államok ankarai nagykövete kedden azt közölte, hogy Washington felülvizsgálja Ankarának az amerikai Patriot légvédelmi rendszer iránti kérelmét, ugyanakkor ezt az orosz rendszer korábbi török beszerzésének fényében teszi.

Erdoğan a török sajtónak adott interjújában arról is beszélt, hogy a szíriai Idlíb tartományban csütörtök éjfélkor életbe lépett tűzszünet szerinte védettebbé teszi a török határt a szíriai kormányerők és a terroristák támadásaival szemben, megteremti a térségben a stabilitás és a normalizálódás alapját, garantálja az ott állomásozó török katonák biztonságát, valamint előmozdítja a polgári lakosság védelmét. A török államfő azt is közölte, hogy a térségben kialakított 12 török megfigyelőpont helyzetét illetően, amelyek közül időközben több az ellenséges vonalak mögött rekedt, nem történt változás.

Erdoğan a tűzszünetről Vlagyimir Putyin orosz elnökkel egy több mint hatórás tárgyalás során állapodott meg csütörtökön Moszkvában. A fegyvernyugvás nyomán a felek egyéb intézkedések mellett egy 12 kilométer széles biztonsági folyosót nyitnak a Latakia és Aleppó közötti M4-es autópálya mentén, amelyet március 15-től orosz-török közös őrjáratok felügyelnek majd.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.