Ősszel újra megnyitják az urnákat

Újabb előrehozott választást tartanak ősz végén Spanyolországban, miután az április végi szavazás óta sem tudott kormányt alakítani Pedro Sánchez ügyvezető kormányfő. „Nincs elegendő támogatással rendelkező jelölt”, jelentette be kedden késő este VI. Fülöp király, egy kétnapos tárgyalássorozatot követően. A pártok vezetői most egymásra mutogatnak, miközben egyedül az összefogásuk oldhatná meg a problémát.

Zetelaki Réka
2019. 09. 18. 17:18
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Ön szerint ki a hibás azért, hogy újra előre hozott választást kell tartani?”, „Változtatni fog-e ön a szavazatán?” – virítottak szerdán a spanyol híroldalak címlapjain az új helyzetet firtató közvélemény-kutatások. Miközben a lakosság körében elindult a találgatás, a politikusok bűnbakokat kerestek az újabb kudarc nyomán. „Mindent megpróbáltam, de lehetetlen volt teljesíteni a választóktól kapott mandátumot” – mondta rendkívüli sajtótájékoztatóján Pedro Sánchez ügyvezető kormányfő, aki sorra bírálta az ellenzéki vezetőket, mert akadályozták a kormányalakítást. A jobboldali Néppárt vezetőjének, Pablo Casadónak felrótta, hogy nem tartja tiszteletben a spanyol államot, és nem támogatta az egyetlen lehetséges kormány megalakítását egy ilyen válságos időszakban. A jobbközép Polgárok nevű párt elnökét, Albert Riverát Sánchez felelőtlenséggel vádolta, miközben a fiatal pártvezető volt az egyetlen, aki hajlandó lett volna tartózkodással támogatni Sánchez kormányalakítását néhány intézkedésért cserébe. Korábbi támogatóját, a szélsőbaloldali Pablo Iglesiast pedig makacsnak titulálta, miután a politikus csak koalíciós kormányban, kulcsfontosságú miniszteri posztokért cserébe vállalta volna az együttműködést. A Képesek vagyunk rá, a Podemos szövetség vezetője hetykén visszavágva kijelentette, előre látta Sánchez bukását, így már betervezett egy utat New Yorkba a parlamenti szavazás idejére. A baloldali vezető korábban kormányon kívülről támogatta a szocialistákat, ám a legutóbbi választást követően erre már nem volt hajlandó. „Sánchez minden támogatást ingyen vár el” – rótta fel többször is a kormányfőnek Iglesias. „Ha igaz, hogy Sánchez tényleg mindent megpróbált a kormányalakítás érdekében, akkor ebben az esetben alkalmatlan. Amennyiben viszont hazugság, akkor pedig felelőtlen politikus” – jelentette ki Gabriel Rufián katalán szeparatista politikus, aki korábban szintén támogatta a kormányfőt.

Spanyolországban április 28-án tartottak előre hozott választást, miután a Sánchez vezette szocialista kormány mögül kihátráltak külső támogatói, és ellehetetlenült a törvényhozás. Noha a szocialisták kapták a legtöbb szavazatot a tavaszi választáson, nem sikerült támogatókat találniuk a parlamentben, és elbuktak a nyár eleji kormányalakítási szavazáson. Azóta folytak az egyeztetések a pártok között, hogy a jövő hétfőre tervezett újabb parlamenti szavazásra meglegyen a kellő kormánytöbbség. VI. Fülöp király azonban kezébe vette az irányítást, és hétfőn jelezte, ha Sánchez két napon belül nem lép előbbre, nem bízza meg újra kormányalakítással, hanem automatikusan újabb előre hozott választást tartanak. Az egyeztetések kedden este az utolsó pillanatig zajlottak, de nem jött létre megegyezés.

Elemzők megjegyzik, a Sánchezbe vetett bizalomról sokat elárul, hogy a király nem hosszabbította meg a határidőt. Sánchez elsősorban kisebbségi kormány élén akarta vezetni az országot, egyes parlamenti pártok külső támogatásával. „Amit a szocialisták játszottak, az puszta színház volt öt hónapon keresztül. Soha nem akartak senkivel együtt kormányozni” – írta a La Vanguardia spanyol lap elemzője, aki szerint Sánchez célja ellenfeleinek megtörése volt. Kérdés, mennyiben változtatnak majd az alaphelyzeten a novemberi választások, mivel az eddigi tapasztalatok alapján a szavazók nemigen akarnak változtatni preferenciáikon. Jelenleg a jobb- és a baloldali szavazók is ugyanazt akarják: hogy a pártok egyezzenek meg egymás között, kössenek kompromisszumot és alakítsanak stabil kormányt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.