Öt feltételezett terroristát börtönöztek be Boszniában

A boszniai sajtóban megjelent információk szerint az öt férfi feltételezhetően az Iszlám Állam nevű terrorszervezet soraiban harcolt Szíriában.

Forrás: MTI2019. 12. 20. 16:14
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Öt feltételezett terroristát helyeztek előzetes letartóztatásba Bosznia-Hercegovinában pénteken.

A boszniai sajtóban megjelent információk szerint az öt férfi feltételezhetően az Iszlám Állam nevű terrorszervezet soraiban harcolt Szíriában.

A férfiak tagjai annak a huszonöt fős csoportnak, amely csütörtökön tért vissza a balkáni államba. A csoportban nők és gyerekek is voltak.

A boszniai belügyminisztérium 300 olyan boszniai állampolgárról tud, aki csatlakozott az Iszlám Állam szíriai és iraki harcaihoz. Úgy becsülik, hogy még kétszázan maradtak ott. Arról azonban nincs pontos információjuk, közülük hányat tartóztattak le, és jelenleg hol tartózkodnak. Hivatalos források szerint félszázan már visszatértek Boszniába, több mint ötvenen pedig meghaltak.

A nyugat-balkáni országokból – a legtöbben Bosznia-Hercegovinából és Koszovóból – 2012 óta több százan csatlakoztak az Iszlám Állam szíriai és iraki harcaihoz, ám a hatóságok információi szerint 2016 óta nem indultak útnak önkéntesek a térségből. Ennek egyik oka az, hogy Bosznia-Hercegovina és a térség többi országa is törvényben tiltja a részvételt külföldi harcokban, a toborzást és a kiképzést, és azokat is bünteti, illetve megfigyeli, akik visszatértek a harcterekről. Boszniában eddig 46 visszatért iszlamistát ítéltek el.

A boszniai muszlimok többsége kerüli a szélsőségeket, de többen is csatlakoztak az iszlám vallás radikális, szalafista ágához, amelyet az 1992-1995-ös boszniai háború idején a térségbe érkező külföldi harcosok, a mudzsahidek terjesztettek el.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.