Párizs és Moszkva az együttműködés lehetőségeiről tárgyal

A regionális válságok és a fegyverzetellenőrzés kérdéseire kiterjedő „együttműködés lehetséges útjairól” folytatott telefonos megbeszélést kedden Florence Parly francia és Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter – közölték Párizsban.

Forrás: MTI2019. 09. 04. 12:15
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A francia védelmi minisztérium nyilatkozata szerint a két miniszter „áttekintette a fegyverzetkorlátozás, valamint az ukrajnai, a közel-keleti, a Perzsa-öböl menti és a Közép-afrikai Köztársaságban zajló válságok kérdéskörét”.

„A felek azokat a témákat vették sorra, amelyekre Florence Parly és Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter visszatérnek majd jövő hétfői moszkvai látogatásukon” – fűzte hozzá a nyilatkozat.

Emmanuel Macron francia államfő augusztus végén kijelentette, hogy „újra kellene gondolni az Oroszországhoz fűződő viszonyt” és „feltárni a közeledés módjait”, Macron ugyanakkor feltételeket is szabott.

Franciaország mindenekelőtt azt várja, hogy sikerüljön előrelépést elérni az ukrajnai válság rendezésében, amely mérgezi a Moszkvához fűződő viszonyt, amióta a Krím félsziget 2014-es elcsatolása miatt az Európai Unió büntetőintézkedéseket hozott Oroszországgal szemben.

A francia államfő múlt hét elején bejelentette, hogy a normandiai négyek – Oroszország, Ukrajna, Franciaország és Németország – szeptemberben felújítják tanácskozásaikat a kelet-ukrajnai válság feloldására, és csúcstalálkozót szerveznek a következő hetekben konkrét eredmények elérése érdekében.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.