Pénzmosás gyanújával indult nyomozás a volt szudáni elnök ellen

Pénzmosás és nagy összegű külföldi valuta törvénytelen birtoklása gyanújával indított nyomozást a szudáni főügyész Omar el-Besír megbuktatott szudáni elnök ellen – közölték szombaton igazságügyi források.

Forrás: MTI2019. 04. 20. 22:12
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Reuters hírügynökség értesülése szerint a katonai hírszerzés átkutatta Besír otthonát, ahol összesen mintegy 6 millió euróval, 351 ezer dollárral és 5 millió szudáni fonttal (93 ezer euró) megpakolt bőröndöket találtak. A főügyész elrendelte a megbuktatott államfő mielőbbi kihallgatását a bírósági tárgyalás előkészítése érdekében.

Omar el-Besírt a kartúmi Kobar börtönben fogják kihallgatni, ahol szerda óta tartják fogva magánzárkában, szigorú felügyelet alatt.

A SUNA állami hírügynökség jelentése szerint a főügyész azt is bejelentette, hogy bizottságot hoznak létre a korrupciós, illetve közpénzeket is érintő vizsgálatok, illetve a mostani hatalomátvétellel összefüggésbe hozható bűncselekmények felderítésére induló nyomozások felügyeletére.

Besír két testvérét, Abdalláht és al-Abbászt is korrupciós vádakkal vették őrizetbe a héten.

Az országot 30 évig irányító Omar el-Besírt április 11-én távolította el az ország éléről a katonai tanács azt követően, hogy hónapokig tömegek tüntettek az uralma ellen.

Besír ellen a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság is vádat emelt 2008-ban a nyugat-szudáni Dárfúr tartományban elkövetett népirtás, háborús és emberiesség elleni bűntettek miatt, majd 2009-ben elfogatóparancsot is kiadtak ellene.

Besír távozását december óta követelték tiltakozók az országszerte zajló megmozdulásokon. A tüntetéshullám azonban április 11-i eltávolítása óta sem csillapodott, mert a tiltakozók azt követelik, hogy a hadsereg adja át a hatalmat civil kormányzatnak.

Az országot jelenleg egy úgynevezett átmeneti katonai tanács irányítja, élén Abdel Fattah al-Burhanival. A tanács azt ígérte, hogy két éven belül választásokat írnak ki.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.