Potápi Árpád János: A 2010-es évek áttörést hoztak a nemzetpolitikában

A magyarságot sikerült annyira megerősíteni, hogy bármilyen nehezebb időszakot át tudjon vészelni – állapította meg a nemzetpolitikáért felelős államtitkár Tusnádfürdőn.

Forrás: MTI2019. 07. 24. 11:57
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az államtitkár szerint a Tusványosként ismertté vált táborban az elmúlt három évtizedben olyan iránymutató gondolatok születtek, amelyek nélkül elképzelhetetlen lenne a mai magyar nemzetpolitika. Példaként a státustörvényt, az oktatási-nevelési támogatás és a külhoni magyarságért viselt felelősséget magába foglaló új alaptörvényt említette.

Felidézte: a státustörvényt elfogadó első Orbán-kormány idején érezhette először a határon túli magyarság azt, hogy a magyar kormány nemzetben gondolkozik, majd a 2010-től kezdődően következett be az a fordulat, amely lehetővé tette a nemzetpolitikai keretrendszer kiépítését, 2014-től pedig a nemzetpolitikai a szülőföldön boldogulás irányába fordult.

2018-2022 között a nemzetpolitikai alapcélkitűzések: az identitása erősítése, a családok támogatása és a versenyképesség erősítése az egész Kárpát-medencében, ami a magyar közösségek, vállalkozások, a magyar emberek, és a társadalom gazdasági megerősítését jelenti – magyarázta Potápi Árpád János.

A politikus rámutatott: a kormány a magyarság megerősítésén túl a közép-európai népek összefogásában és a térség megerősödésében gondolkozik.

„Számunkra legalább annyira fontos a magyar nemzet megerősödésén túl, hogy erős román nemzetről, erős szlovák nemzetről, erős szerb, horvát, cseh és lengyel nemzetről is tudjunk beszélni” – jelentette ki a nemzetpolitikáért felelős államtitkár.

A Bálványosi Nyári Szabadegyetem alapítóinak egyikeként Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke rámutatott: harminc éves a szabadság iránt elkötelezett emberek összefogásán alapuló rendszerváltozás, a magyar nemzetpolitika, az utóbbi években „termőre fordult” közép-európai építkezés, és Európa újraegyesítésének folyamata.

Úgy értékelte: a nemzeti összetartozás érzése ma sokkal erősebben összeköti a Kárpát-medencei magyarokat, mint korábban bármikor, és ez egy kimeríthetetlen erőforrás a magyar kormánypolitika számára.

Közép-Európa képes ma már közösen fellépni azzal a föderalizmusnak nevezett „agresszív utópizmussal” szemben, amelyet Európa-szerte hirdetnek és amelynek a célja a nemzeti identitások „ledarálása”, a nemzeti szuverenitások feloldása, és Európa keresztény gyökereinek az aláásása – állapította meg a külügyi bizottság elnöke, hozzátéve, hogy a magyar kormány elkötelezett Európa újraegyesülése mellett, de a nemzetek Európájában gondolkodik.

A Tusványos másik alapítójaként Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke azokról az értékekről beszélt, amelyek a harmincadik kiadásához érkezett szabadegyetem ötletgazdáit vezérelték. Ezek között a kommunizmus örökségével történő szembenézést, a demokrácia, pluralizmus, jogállam, szabadság értékeit, a közösségi autonómiák eszméjét, a román-magyar politikai párbeszéd szorgalmazását, Európa alakítását, a magyar közösségek gazdasági megerősítését és a nemzetpolitikát említette.

A megnyitón elhangzott: Tusványoson 28 rendezvénysátorban mintegy 400 előadás, vitafórum és pódiumbeszélgetés várja a közösségük jövőjéért tenni akaró résztvevőket.

Magyar gyermekek nélkül nincs magyar jövő

Magyar gyermekek nélkül nem lehet magyar jövőről beszélni, a magyar nemzet alapját a magyar családok jelentik – jelentette ki a nemzetpolitikai államtitkár szerdán Tusnádfürdőn.

Potápi Árpád János kifejtette: amikor az identitás megerősítéséről beszélnek, akkor egyúttal a családok megerősítéséről is szó van. Jelezte: a magyar családpolitika minden elemét, amit lehet, szeretnék a határon túlra is kiterjeszteni.

Kitért arra, hogy eddig 6600 babacsomagot osztottak ki, és reményét fejezte ki, hogy hamarosan újabb csomagokat kell összeállítani.

Beszámolt az államtitkárság programjai közül a gyermekbarát vállalkozások támogatásáról, a civil és egyházi szervezetek segítéséről.

Szólt arról, hogy megkezdődött a védőnői hálózat Kárpát-medencei kiterjesztése a tavalyi évben, amely idén is folytatódik. A magyarországihoz hasonló rendszert szeretnének létrehozni – jelezte az államtitkár.

Potápi Árpád János azt mondta, olyan környezetet kell kialakítani, amely a családokat támogatja, és ebben számítanak az óvodapedagógusokra, pedagógusokra és különböző civil szervezetekre is.

Beszámolt arról is, hogy bölcsődétől a felsőoktatásig teljes magyar intézményrendszert támogatnak, illetve működtetnek. Több mint egymilliárd forintot fordítottak a szakképzés fejlesztésére, évről-évre 5000 külhoni magyar intézményi programot támogatnak. Kiemelte a kis- és középvállalkozások segítését, az a cél, hogy a külhoni magyar régiókban erősödjenek, illetve, ha ezen keretek közül kilépnek, lehetőleg magyarországi partnerrel tegyék meg.

Illés Boglárka, az Emmi helyettes államtitkára arról beszélt, hogy önmagában a család, a felelős gyermekvállalás nem okozhat szociális nehézséget, ezért vezették be a családi adókedvezményeket, a különböző családi otthontámogatási formákat. Erről szól az anyasági támogatás, és a babakötvény is. Ezzel Kárpát-medence szerte több mint 10 ezer édesanyának tudtak segíteni, s a két támogatás együtt a 100 ezer forintot is meghaladja- közölte.

A kormányzati intézkedések közül szólt arról is, hogy 50 ezer bölcsődei férőhely jött létre, cél a 70 ezres szám elérése.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.