Pótlékemeléssel küzd Bukarest a népességfogyás ellen

Megduplázhatják a családi pótlékot Romániában, miután Klaus Johannis államfő kijelentette: nincs szándékában elutasítani az erre vonatkozó törvény kihirdetését.

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megduplázhatják a családi pótlékot Romániában, miután Klaus Johannis államfő kijelentette: nincs szándékában elutasítani az erre vonatkozó törvény kihirdetését. A parlament decemberben fogadta el a törvénymódosító tervezetet, amely szerint 300 lejre – mintegy 21 ezer forint – emelnék a 2 és 18 év közötti gyerekek után járó pótlék összegét, a kétévesnél kisebb, illetve fogyatékkal élő gyerekeket nevelő szülők pedig 600 lejt kapnának. Ludovic Orban miniszterelnök korábban még azt nyilatkozta: a juttatás megduplázása rendkívüli módon megterhelné a költségvetést, ezért csak kisebb összegű emelést támogat. Romániában a gyermekpénz összegét tavaly emelték 84 lejről 150-re.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a pótlékemelés megszavazásán túl egy saját családtámogatási törvénytervezet-csomagot is igyekszik elfogadtatni. Csép Andrea képviselő tájékoztatása szerint 2020 júliusától hétszemélyes autó vásárlása esetén 35 ezer lejes (csaknem 2,5 millió forint) állami támogatást kapnának a nagycsaládosok. Továbbá a szülő egy év alatt öt szabadnapot igényelhet a munkaadójától, hogy gyermekét orvoshoz vihesse. Az RMDSZ szorgalmazza a nagyszülői gyes bevezetését is, amelynek első feltétele, hogy a nagyszülő ne nyugdíjas legyen.

A román statisztikai hivatal friss jelentése szerint Románia társadalma elöregedőben van. Kevés a fiatal és egyre kevesebb az alkalmazott, aki a gyarapodó számú nyugdíjasokat el tudja tartani. Az ország lakossága 2019-ben a bejelentett lakcímek alapján ugyan 22,17 millió fő volt, a ténylegesen az országban élők ugyanakkor csak 19,4 millióan vannak. A 65 év fölöttiek aránya 18,5 százalék. A Maszol erdélyi hírportál által idézett jelentés arra is kitér, hogy 2003 és 2018 között az országot elhagyók száma évről évre változott. A legmagasabb számot 2007-ben, Románia európai uniós csatlakozásának évében mérték, ekkor 544 ezer román állampolgár intett búcsút az országnak, a háromszorosa a megelőző évinek. Az előrejelzések alapján 2040-re már csak 17,4 millió főt becsülnek szakértők, 2060-ra 15,9 milliót, az évszázad végére pedig 13,3 milliót, amennyiben a jelenlegi demográfiai trendek nem változnak.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.