Remélem a kormányapp mutatja azt is, merre meneküljek

Betartjuk az ajánlásokat, bár mosolygunk egyet mikor könyökkel köszönünk.

2020. 03. 19. 10:04
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közelben lévő plázában alig tucatnyian voltak tegnap délután. Pedig nem ez a jellemző, iskolás korú gyerekeket sehol sem látni az utcákon. Az emberek a hírek szerint a munkahelyükön maszkot használnak, igaz, ugyanezt kültéren nem nagyon látni.

Az uruguayi magyar programokat március 15-e kapcsán nem tartották meg, pedig nagyon kíváncsi lettem volna a helyi hagyományápolókra, viszont örülök is, hogy nem veszélyeztetjük a közösség egészségét, fafejűen, csak mert ez így szokott lenni.

Betartjuk az ajánlásokat, bár mosolygunk egyet mikor könyökkel köszönünk.

Ami számomra elképzelhetetlen, hogy már két nappal az első pozitív teszt után bejelentettek egy készülőben lévő applikációt, amivel a kormány informálja majd az embereket a jelenlegi helyzetről. A meglepő része, hogy az app geolokáció alapján értesítést küld, ha közel van hozzánk a fertőzött terület.

Remélem az irányt is mutatja, hogy merre meneküljek. Meg persze kérdés, hogy ha már tudják, hogy fertőzött, miért nem fertőtlenítik?!

Kissé felelőtlennek tartom, hogy bár lakótársammal Spanyolországon keresztül érkeztünk, és az érkezéstől számítva két hét kötelező karantén van elrendelve, erről nem tudtunk volna, ha nem követjük a helyi (spanyol nyelvű) híreket.

...

Ha a többi vírusnaplót is olvasni szeretné, kattintson ide: magyarnemzet.hu/virusnaplo

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.