Rendkívül ígéretesnek bizonyul egy új vakcina

Kettős védelmet biztosíthat a koronavírussal szemben az Oxfordi Egyetem kutatói által kifejlesztett vakcina a korai fázisban lévő klinikai vizsgálatok eredményei alapján.

Forrás: MTI2020. 07. 16. 19:47
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása által idézett forrás szerint a beoltott önkéntesektől származó vérminták elemzéséből kiderült, hogy az oltóanyag egyrészt antitestek, másrészt úgynevezett gyilkos T-sejtek – ezek felismerik és elpusztítják az abnormális vagy fertőzött sejteket – termelésére ösztönzi a szervezetet. Ezek együttes jelenléte kettős védelmet biztosít a Covid–19 ellen.

Az eredmények nagy reményekkel kecsegtetnek, ugyanis korábbi tanulmányok azt sugallták, hogy az ellenanyagok mindössze néhány hónapon belül kiürülhetnek a szervezetből, míg a T-sejtek évekig is a vérkeringésben maradhatnak.

A forrás szerint noha az eredmények rendkívül ígéretesek, egyelőre nem bizonyított, hogy a vakcina hosszú távú immunitást biztosít a koronavírussal szemben. Mint fogalmazott: „Egyelőre annyit tudunk, hogy az oxfordi vakcina két dolgot is lefed egyszerre: stimulálja a T-sejtek termelődését és az ellenanyagválaszt. Ennek a kettőnek a kombinációja fog remélhetőleg védettséget nyújtani az embereknek. Ez eddig jó hír. Fontos pillanat. Ugyanakkor még hosszú út áll előttünk.”

A The Lancet című orvosi folyóirat megerősítette, hogy a jövő héten fogja publikálni a még korai fázisban lévő klinikai vizsgálatok adatait.

Az egyetem Jenner Intézetében készülő ChAdOx1 nCoV–19 elnevezésű vakcina a csimpánzoknál fertőzést okozó közönséges nátha legyengített változatára, valamint a SARS-CoV-2 tüskeszerű fehérjéjének genetikai anyagára épül.

Az illetékesek szerint ha a fejlesztés megfelelő ütemben halad, akkor a vakcina nagyjából szeptemberben válna széles körben elérhetővé.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.