Robbanás történt, és tűz ütött ki egy iráni tartályhajón

Robbanás történt egy iráni tartályhajón pénteken a szaúdi partoknál; az iráni külügyminisztérium megerősítette, hogy támadás érte a hajót.

Forrás: MTI2019. 10. 11. 8:36
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A NIOC iráni állami olajtársaság tulajdonában álló tartályhajó Dzsiddától mintegy százharminc kilométerre volt, amikor a két robbanás történt. Az iráni állami televízió szerint jelentős károk keletkeztek két tározórekeszben, s a hajóból olaj ömlik a Vörös-tengerbe.

A történtekről először az ISNA félhivatalos iráni hírügynökség számolt be. Szakértők közölték, hogy terrortámadásra gyanakszanak, a NIOC közleményében pedig azt írta: két rakétatalálat érte a tankert.

A társaság közlése szerint a legénység egyik tagja sem sebesült meg, s – korábbi hírekkel ellentétben – tűz nem keletkezett a hajón, amely stabil és irányítható maradt.

Abbász Muszavi iráni külügyi szóvivő később megerősítette, hogy támadás érte a hajót. „A vizsgálat kimutatta, hogy amikor a tanker közeledett a Vörös-tenger kijáratához, félórás különbséggel két támadás követtek el ellene. A tanker legénységének szerencsére nem esett baja, a hajó stabil állapotban van” – mondta Muszavi, és hozzátette, hogy az incidens körülményeinek kivizsgálása még tart.

Muszavi megerősítette az iráni médiában megjelent híreket, miszerint a támadás következtében olaj került a tengerbe, és komoly szennyezést okozott.

Rijád egyelőre nem reagált a partjaihoz közel történt incidensre, amelynek hírére két százalékkal emelkedett a kőolaj világpiaci ára.

A Refinitiv kereskedelmi platform elemzése szerint a hajó mintegy egymillió hordó olajat szállított.

Teherán és Rijád között fokozódott a feszültség, miután szeptember 14-én dróntámadás ért két szaúdi olajlétesítményt. A csapás következtében több mint 5 százalékkal csökkent a nemzetközi olajkínálat. A támadás elkövetőjeként a jemeni húszi lázadók jelentkeztek, de Rijád és Washington is a felkelőket támogató Iránt gyanúsította meg. Teherán következetesen tagadja, hogy köze lett volna a történtekhez.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.