Robert Mueller hajlandó megjelenni két képviselőházi bizottság nyilvános meghallgatásán

Robert Mueller, a róla elnevezett és a 2016-os Trump-kampány munkatársai és oroszok közötti esetleges összejátszást vizsgáló, Mueller-bizottság volt vezetője hajlandó megjelenni két képviselőházi bizottság nyilvános meghallgatásán – közölték kedden este Jerrold Nadler és Adam Schiff demokrata párti képviselők.

Forrás: MTI2019. 06. 26. 8:12
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mueller döntését a demokrata párti képviselők megelégedettséggel fogadták. Kedd esti nyilatkozataikban pedig azt hangoztatták, hogy ez az ő győzelmük, hiszen régóta szorgalmazták Mueller nyilvános meghallgatását.

Jerrold Nadler, a képviselőház igazságügyi bizottságának demokrata párti elnöke és Adam Schiff, a hírszerzési bizottság szintén demokrata párti vezetője közös nyilatkozatban jelentette be, hogy Mueller beleegyezett a meghallgatásba, miután büntetés terhe melletti felszólítást kapott. Az igazságügyi, majd a hírszerzési bizottságban tartandó meghallgatásra július 17-én kerül sor.

Nadler és Schiff hetek óta fenyegetődzött a büntetés terhe melletti beidézéssel, de keddig halogatták a döntést.

A Mueller-bizottság már régen lezárta a munkát, jelentését pedig áprilisban nyilvánosságra is hozta. A jelentés egyértelműen leszögezte, hogy sem Donald Trump, sem kampánycsapatának munkatársai nem játszottak össze oroszokkal a választási győzelem érdekében. Azzal kapcsolatban pedig, hogy vajon az elnök akadályozta-e az ezzel kapcsolatos vizsgálatokat, illetve az igazságszolgáltatást, a jelentés úgy fogalmazott: erre nem találtak elégséges bizonyítékot.

A demokrata párti törvényhozók azzal érvelnek a meghallgatás mellett, hogy az alkalmat nyújt majd az amerikaiaknak annak megismerésére, hogy az oroszok milyen módokon avatkoztak be a 2016-os amerikai választási folyamatba. Elemzők szerint ugyanakkor a demokraták arra kívánják felhasználni a meghallgatásokat, hogy felépítsék a közvélemény támogatását az elnök alkotmányos felmentését célzó eljárás megindításához.

„Az amerikaiak azt kérték, közvetlenül a különleges vizsgálóbírót hallgassuk meg, hogy megérthessék, amit ő és munkatársai vizsgáltak, feltártak és megállapítottak Oroszország demokráciánk elleni támadásáról, arról, hogy a Trump-kampány hogyan fogadta el és használta fel ezt a segítséget, és hogy Trump elnök és munkatársai hogyan akadályozták e támadást feltáró nyomozást” – fogalmazott közleményében Nadler és Schiff.

A Mueller-bizottság munkáját felügyelő igazságügyi minisztérium szóvivőnője nem kívánta kommentálni a hírt. William Barr igazságügyi miniszter már korábban jelezte, hogy nem ellenzi Mueller meghallgatását, és nem is gördít akadályt elé.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.