Róháni még nem tárgyal Trumppal

Magyar Nemzet
2019. 08. 28. 8:48
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Teherán továbbra is csak az ellene hozott washingtoni szankciók feloldása után hajlandó tárgyalni az Egyesült Államokkal – jelentette ki Haszan Róháni iráni elnök az országa állami televíziójában tegnap közvetített beszédében, egy nappal azután, hogy Donald Trump amerikai elnök megerősítette: hajlandó vele találkozni, ha a körülmények adottak. Róháni hangsúlyozta: bár országa soha nem akart nukleáris fegyvert, Teherán fokozatosan eláll a 2015-ös atom­alkuban vállalt kötelezettségvállalásoktól, amennyiben nem szavatolják érdekei érvényesítését. Irán mindig kész tárgyalni, de előbb az USA-nak fel kell oldania a törvénytelen és igazságtalan szankciókat – mondta.

Trump hétfőn, a G7-országcsoport biar­ritzi csúcstalálkozóján úgy vélte: akár néhány héten belül is reálissá válhat a találkozója Róhánival, mindazonáltal leszögezte: a szankciókat nem oldják fel. Hírügynökségi jelentések szerint a francia diplomácia és az európai partnerek arról próbálták meggyőzni az amerikai elnököt, tegyen gesztusokat a 2015-ös többhatalmi megállapodás megmentése érdekében.

Emma­nuel Macron francia elnök – ugyanebből a célból – vasárnap fogadta Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminisztert is, aki néhány órás villámlátogatásra érkezett Biarritzba. Zaríf találkozott továbbá francia hivatali partnerével, ­Jean-Yves Le Driannal is, a megbeszéléseken pedig Párizs tájékoztatása szerint brit és német diplomáciai tanácsadók is jelen voltak.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.