Róma belvárosából eltűntek a turisták

A római Navona-tér presszóteraszai üresek, miközben a taxiállomások tele vannak kocsikkal a Covid19-fertőzés okozta félelmek miatt. Az országos óvintézkedések első napján Olaszország attól tart, hogy a járványhelyzet még hetekig eltarthat.

Forrás: MTI2020. 03. 05. 22:01
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A római belvárosi presszók és éttermek pincérei csütörtökön úgy nyilatkoztak az MTI-nek, számításaik szerint máris hetven százalékkal visszaesett a forgalom. Sokakat elbocsátottak, mivel vendég nélkül nincsen szükség felszolgálókra. Mások maguktól mondtak le más állás után nézve, mivel az „idegenforgalom vagy a vendéglátás jelenleg már Rómában sem nyújt életbiztosítást”. Az egyik pincér nevetve kommentálta azt az előírást, hogy a vendégektől legalább egy méteres távolságot kell tartania. „Így nem lehet dolgozni” – jelentette ki. Kollégái hozzátették, nem adják fel, bár úgy látják, a „vírushelyzet” akár hetekig is eltarthat.

A Pantheon-tér asztalkáinál majdnem kivétel nélkül idős urak isszák kávéjukat a napsütésben. Arra a kérdésre, hogy miért nem maradtak otthon, hiszen a kormány szerint a 65 év felettieknek nem tanácsolt utcára menni, azt válaszolják, hogy a miniszterelnök Giuseppe Conte kizárólag „magáért aggódik”.

„Betartjuk a higiéniai előírásokat, de nem akarunk a pánikba belehalni! A kormány túlzásba viszi a rendelkezéseket, és terrorizálja a lakosságot, ez lesz a veszte!” – vélte az egyik férfi.

Üresek a fagylaltozók és majdnem teljesen üres a Pantheon is, kivételt a taxiállomás jelent, ahol tömött sorokban várakoznak a járművek. A szintén itt parkoló konfliskocsik vezetői szerint ekkora idegenforgalmi visszaesést még a Sars-járvány sem okozott 2003-ban.

A hentesüzlet tulajdonosa hangsúlyozta, a kormány ígérte hosszú távú adókedvezményekkel nem tudnak mit kezdeni, hiszen „vevő nélkül nincsen bevétel, de a bérleti díjat, a szállítókat és a beosztottakat már március végén ki kell fizetni”. A kereskedők, presszótulajdonosok, szállodások Róma külvárosában is panaszkodnak: nemcsak a turisták, az olasz vevőkör is inkább távol marad az emberekkel teli helyektől.

A március 15-ig meghirdetett oktatási szünet ellenére az utcák nincsenek tele gyerekekkel. „A nagyszülőkkel otthon maradtak” – mondta egy édesapa. Megjegyezte, nagyon súlyos lehet a helyzet, ha az iskolákat az egyik napról a másikra az egész országban be kellett zárni. A tanulók a kezdeti ünneplés után már azt kérdezik, mi lesz az év végi bizonyítványukkal. Aggódnak az érettségizők is.

Dario Nardella Firenze polgármester az olasz közrádiónak elmondta, hogy a toszkán fővárosban már egymillió szálláshelyet mondtak le, ami több száz kisebb szálláshely ideiglenes bezárásához vezetett.

A szicíliai Palermóban is érzik a látogatók távolmaradásának hatását. A hotelek, éttermek kirakataira az #Itt minden rendben van – feliratot tették ki, a közösségi oldalakon is terjesztve. Az egyik palermói étterem csütörtökön lombardiai fogásokat készített szolidaritásként a legtöbb igazolt fertőzöttet számláló észak-olaszországi régió felé.

A labdarúgó bajnokság a zárt ajtók mögötti, közönség nélkül „néma” találkozókra készül. Az olaszok a nappalik díványáról követik majd a mérkőzéseket, hiszen óvintézkedésként nem tanácsolt, ha a sörözőkbe mennek el megnézni.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.