Román miniszter: Az EU vezetőit csak a nyilatkozatok szintjén érdekli az állampolgárok jóléte

Élesen bírálta az Európai Unió vezetőit pénteken Eugen Teodorovici román pénzügyminiszter, aki szerint Brüsszelt csak a nyilatkozatok szintjén érdekli az állampolgárok jóléte.

Forrás: MTI2019. 03. 22. 17:46
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tárcavezető az Európai Bizottság által Bukarestben szervezett rendezvényen bírálta Brüsszelt, ahol bemutatták a román gazdaság helyzetéről szóló 2019-es úgynevezett országjelentést. Teodorovici kifogásolta, hogy az uniós végrehajtó bizottság Romániát az egyensúlyhiánnyal küzdő tagállamok közé sorolta, holott a gazdasági mutatók ezt szerinte nem indokolják. Úgy vélte, hogy az EB illetékesei a sajtóból ragadnak ki információkat és téves kontextusba helyezik azokat, majd ezek alapján vonják le a következtetéseket.

Teodorovici szerint az unió vezetői csak mímelik a lakosság érdekeinek védelmét. Példaként említette Jean-Claude Juncker bizottsági elnöknek a 2017-es évértékelő beszédét, amelyben Teodorovici szerint az EB elnöke kijelentette: nem fogadja el, hogy Európa egyes országaiban gyengébb minőségű élelmiszereket adjanak el, mint más tagállamokban ugyanolyan árucímkével. A nemzeti hatóságoknak többlethatáskört kell adni, hogy ezeket a törvénytelen eljárásokat megszüntessék – idézte a pénzügyminiszter Junckert. Teodorovici rámutatott, hogy az uniós végrehajtó szerv mandátuma hamarosan véget ér, és ezeket a hatásköröket nem kapták meg a tagállamok. Szerinte az EU csak színleli, hogy érdekli az élelmiszerek esetében alkalmazott kettős mérce.

Újságírói kérdésre válaszolva Teodorovici elmondta: ő Európa-párti, de mindenkit bírálni fog, aki nem korrekt hazájával szemben. „Ha nevén nevezed a dolgokat, még nem jelenti azt, hogy Európa-ellenes vagy” – mondta a miniszter, aki szerint valamennyi kis országgal szemben ugyanolyan bánásmódot kell alkalmazni, mint bármely más országgal szemben.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.