Soros hálózata bevándorlásszervező birodalmat hozott létre

Soros György hálózata 12 másik alapítvánnyal együttműködésben, már 2015-ben bevándorlásszervező birodalmat hozott létre. Céljuk, hogy migrációbarát irányváltozását érjenek el az EU-ban. Jelenlegi ismereteink szerint, megalakulásuk óta 450 szervezetet vettek fel partnerként, és láttak el pénzügyi forrásokkal. A felállított hálózat brutális lobbierővel rendelkezik. Az EPIM megerősített bástyákat épített fel Brüsszelben és mindent megtesznek az Európai Egyesült Államok létrehozása érdekében.

Forrás: Tűzfalcsoport2019. 03. 22. 11:33
null
Törvény nehezítheti meg az illegális migráció szervezését és támogatását Fotó: MTI/Ujvári Sándor
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már 2005-ben, jóval a jelenlegi migrációs áramlatok előtt Soros György filantróp amerikai milliárdos saját alapítványi csoportjával, az Open Society Foundations-szel – tizenkét másik szupergazdag alapítvánnyal szövetségben – megalapította az European Programme for Integration and Migration-t (EPIM), amelyhez a Robert Bosch Alapítvány is tartozik.

NGO-k toborzása, képzés

Ha egy pályázó szervezetet az EPIM-nél támogatásra érdemesnek találnak, kezdődnek a meghívások Brüsszelbe és Európa más fővárosaiba speciális képzésekre. „Mi nem csupán pénzt adunk csoportoknak, hanem összehívjuk őket és fejlesztjük képességeiket munkacsoportjainkban” – mondja Juliet Prager, az EPIM korábbi elnöke. A speciálisan NGO-kra szabott workshopokban a kommunikációs készség és a kommunikációs stratégiák javításáról esik szó, a médiával való együttműködésről, az EU-ban történő lobbizásról és üzenetek kreálásáról az EU felé, a civil szervezeteket strukturálisan erősítő módszerek megtanulásáról (értékelés, adománygyűjtés, hálózatépítés, partnerségek fejlesztése), sikerellenőrzésről, tananyagok létrehozásáról stb. Emellett speciális foglalkozási csoportokat, például ügyvédeket és bírókat vonnak be a felvilágosító munkába és a képzésekbe.

Tehát „több száz szervezet és több ezer ember használja ugyanazokat az oktatási anyagokat, van újra és újra összehívva, beszéli immár ugyanazt a nyelvet, használja ugyanazokat a kulcsszavakat: egy erős hálózat áll rendelkezésre azon erők számára, amelyek az Európába irányuló migrációért fejtenek ki lobbitevékenységet! Az a tény, hogy a szupergazdag világelit által régóta finanszírozott és ellenőrzött civil szervezetek ez idáig ellehettek a mindenkori médiaoltalomban, nem éppen a média függetlenségét bizonyítja.” (Friederike Beck)

A lakossági ellenállás megszüntetése

Tudjuk, hogy a helyi lakosság egy ilyen tömeges migrációt természetesen nem fogad el panasz nélkül. Az ellenállásuk nagyrészt azzal szüntethető meg, ha mint idegengyűlölőket, rasszistákat és fasisztákat bélyegzik meg őket.

EPIM-közeli agytröszt Brüsszelben

Az EPIM-kezdeményezés nemcsak egy civil hálózatra épül, hanem szorosan kapcsolódik az EU-közeli agytröszthöz, a brüsszeli European Policy Centre-höz (EPC), és mindkettő anyagokkal, elemzésekkel és érvekkel lát el a migráció világával kapcsolatban.

Az EPC-t jelenleg részben 345 tagszervezet támogatja: nemzetközi nagyvállalatok, szakmai és kereskedelmi szervezetek, pénzügyileg erős alapítványok, 78 diplomáciai képviselet, nemzetek feletti szervezetek, mint például az Európai Tanács, az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA), a Nemzetközi Valutalap, a NATO, a Világbank, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és vallási szervezetek, mint például a Németországi Evangélikus Egyház és az Európai Közösség Püspöki Konferenciáinak Bizottsága. Különösen fontos tagja, egy úgynevezett „stratégiai partner” a Baudouin Király Alapítvány Belgiumban, egyike az EPIM 13 tagjának. Ő egyedül 17%-os részt viselt az EPIM 2014-es költségvetéséből 2 160 000 euróval; 33% jött a többi tagtól, 11% az EU-tól.

Az EPC-agytröszt bizottságai uniós emberekből állnak össze. Az elnök Herman Van Rompuy, az Európai Tanács korábbi elnöke. Az irányítótanácsban – amelyben az EPIM-elnök Stefan Shepherd, a Baudouin Király Alapítványtól is közreműködik –, a Közgyűlésben és a tanácsadó testületben ott ül az EU számos korábbi biztosa, igazgatója, tisztviselője és parlamenti képviselője. A tanácsadó testület tiszteletbeli elnöke, Peter Sutherland korábbi EU-biztos, a Bilderberg-csoport és a Trilaterális Bizottság vezető tagja, az ENSZ-főtitkár különleges nemzetközi migrációs képviselője (lásd: Globális tervezés). Az EPC/EPIM-ben nyilvánvalóan előre megfontolt szándékkal készítik elő azt, aminek az EU-ban valósággá kell válnia.

A teljes tartalom IDE kattintva érhető el.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.