Súlyos közegészségügyi fenyegetésnek minősítette a járványt a brit egészségügyi miniszter

Forrás: MTI2020. 02. 10. 12:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Súlyos és küszöbönálló közegészségügyi fenyegetésnek minősítette az új koronavírus okozta járványt hétfőn Matt Hancock brit egészségügyi miniszter. Az angliai tisztifőorvosi szolgálat vezetője nem sokkal később arról számolt be, hogy újabb brit páciensek szervezetében mutatták ki a vírust.

Matt Hancock hétfői bejelentésének elsősorban jogi jelentősége van, a súlyos és küszöbönálló közegészségügyi fenyegetés hivatalos deklarálása ugyanis pótlólagos intézkedési jogköröket biztosít a brit kormánynak a Kínából kiindult vírusfertőzés nagy-britanniai elterjedésének megakadályozására.

A minisztérium szóvivőjének megfogalmazása szerint az intézkedés megerősíti azokat a jogköröket, amelyek lehetővé teszik fertőzés gyanúja esetén az érintettek kötelező elszigetelését saját biztonságuk érdekében, illetve akkor, ha egészségügyi szakértők megítélése szerint fennáll az a kockázat, hogy az illetőtől mások is elkaphatják a fertőzést.

Chris Whitty, az angol tisztifőorvos nem sokkal később bejelentette, hogy négy további brit állampolgár szervezetében mutatták ki az új típusú koronavírus jelenlétét, a regisztrált brit fertőzöttek száma így nyolcra emelkedett.

Whitty professzor, aki egyben a brit kormány egészségügyi főtanácsadója is, hétfői tájékoztatásában közölte: a négy újonnan azonosított brit fertőzött mindegyike egy már korábban megfertőződött brit állampolgárral állt kapcsolatban, és a vírusfertőzést Franciaországban kapták el.

A négy fertőzöttet két londoni kórházban kezelik.

A brit tisztiorvosi szolgálat azt tanácsolja, hogy bárki, aki az elmúlt 14 napban Kínában, Thaiföldön, Japánban, Dél-Koreában, Hongkongban, Tajvanon, Szingapúrban, Malajziában vagy Makaón járt, és köhögéses, lázas tüneteket tapasztal magán, ne mozduljon ki otthonából, és értesítse a brit állami egészségügyi szolgálatot (NHS).

Matt Hancock egészségügyi miniszter hétfői bejelentése szerint a brit kormány két elkülönítő központot jelölt ki, az egyiket egy északnyugat-angliai kórházban, Liverpool közelében, a másikat a dél-angliai Milton Keynes város konferenciaközpontjában.

Hancock egyben hivatalosan fertőzött térségnek nyilvánította a járvány gócpontjának tekintett kínai Vuhan várost és a várost övező Hupej tartományt.

Chris Whitty angliai tisztifőorvos eddig kétszer emelte a brit lakosság fertőződési kockázatára érvényes útmutatást, először nagyon alacsony fokozatról alacsony szintre, majd a múlt héten az alacsony szintről mérsékeltre.

A brit egészségügyi minisztérium hangsúlyozza ugyanakkor, hogy egyéni szinten továbbra is alacsony a fertőződés kockázata Nagy-Britanniában.

Vasárnap megérkezett Nagy-Britanniába az utolsó olyan külön légijárat, amely a brit kormány szervezésében Vuhanból evakuált brit és más nemzetiségű állampolgárokat.

A brit kormány által bérelt gép Brize Norton katonai repülőterén, a brit királyi légierő (RAF) Londonhoz közeli támaszpontján száll le, fedélzetén 200 utassal. A brit utasokat a támaszpontról egyenesen Milton Keynes konferenciaközpontjának elkülönítőjébe szállították, a külföldi utasokkal a gép Spanyolországba repült tovább.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.