Súlyos zavargások törtek ki a Templom-hegyen Jeruzsálemben

Súlyos összecsapások törtek ki a Templom-hegyen, Jeruzsálemben a rendőrök és a muszlimok között vasárnap két fontos ünnep, egy muzulmán és egy zsidó egybeesésekor – jelentette a helyi média vasárnap.

Forrás: MTI2019. 08. 11. 16:16
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Idén egybeesett íd al-adha, a muszlim áldozati ünnep és a tisea beav, a zsidó szentély római lerombolásának gyásznapja. Más években a tisea beav ünnepén a biztonságiak általában lehetővé teszik a zsidó látogatók számára a Templom-hegy megtekintését. Idén azonban a kettős ünnep miatt ezt megtiltották, de csak az utolsó pillanatban, és zsidó vallásos-nacionalista fiatalok gyülekeztek a számukra kijelölt kapunál.

A Templom-hegyen, az al-Aksza mecset előtti téren a muszlim imádkozók tiltakozni kezdtek a zsidók belépése ellen, székeket és köveket dobáltak és harcra buzdító nacionalista szlogeneket kiabáltak.

Válaszul a rendbontásra a biztonságiak megkezdték tömegoszlató fegyverekkel, könnygázzal a tér kiürítését. Összecsapások törtek ki, melyekben könnyebb-közepes sérüléseket szenvedett a rendőrség szóvivője szerint négy rendőr, és tizenöt muszlimot kórházba szállítottak. Egy 18 éves zsidó fiatalt egy felé dobott üvegpalack sebesített meg az óváros egyik utcáján a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet szerint.

Az összecsapások után a kiürített teret a rendőrség lezárta, majd később megnyitotta a zsidó látogatók előtt. A rendőrség egyik illetékese arról tájékoztatta a ynetet, hogy a tér muzulmánok előli lezárása politikai szinten született döntés volt, de a miniszterelnök környezetében ezt cáfolták, és rendőri határozatnak nevezték.

A Templom-hegy minden kapujánál hatalmas hirdetőtábla áll a következő feliratokkal: „Áldás a muszlim világra az áldozat ünnepén, nemet mondunk az évszázad alkujára” – vagyis Donald Trump amerikai elnök kilátásba helyezett béketervére, s „Lelkünk Jeruzsálem után sóvárog”, valamint egy fénykép látható a két hónappal ezelőtt elhunyt volt egyiptomi elnökről, Mohamed Mursziról.

A Templom-hegy reggeli lezárását a vallási gyásznapon a zsidó látogatók elől Becalel Szmutrics közlekedési miniszter, a Nemzeti egység nevű jobboldali párt egyik vezetője szégyenteljesnek nevezte, behódolásnak a terror és az arab erőszak előtt.

Ugyanakkor Jichák Joszef szefárd főrabbi közölte, hogy tilos a zsidók belépése a Templom-hegyre, mert szigorúan tiltja a vallási törvény, és kívánatos, hogy a zsidókat ebben egész évben megakadályozzák.

Júniusban, a Jeruzsálem napon a rendőrség engedélyezte a zsidó látogatók belépését a szent helyre, pedig az még a ramadán muzulmán böjti hónap utolsó napjaira esett. Akkor is összecsapások törtek ki az arabok és a rendőrség között – emlékeztetett a The Times of Israel című angol nyelvű honlap.

A zsidók által Templom-hegynek nevezett Mecsetek terén áll az iszlám harmadik legszentebb imahelye, az al-Aksza mecset, de a tér a zsidó vallás számára is kiemelkedően fontos, mert az ókorban itt állt az ő legszentebb helyük, a jeruzsálemi Szentély.

Izrael az 1967-es háborúban elfoglalta Kelet-Jeruzsálemet – benne az óvárost -, az al-Aksza mecset környéke azonban a történelmi megállapodások értelmében a Vakf, az iszlám szent helyeket felügyelő bizottság gondnoksága alá került, és a szent hely körüli békét a kényes status quo megőrzésével igyekeznek biztosítani.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.