Szakértő: Ursula von der Leyen vezetésével hatékonyabb bizottság áll majd fel

Ursula von der Leyen megválasztott bizottsági elnök vezetésével egy, a korábbinál jobb és hatékonyabb bizottság áll majd fel ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég jogi szakértője szerint.

Forrás: MTI2019. 08. 31. 10:47
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az alkotmányjogász az M1 aktuális csatorna szombat délelőtti műsorában arra a felvetésre, hogy az elnök azt kérte, az országok egy nőt és egy férfit jelöljenek biztosnak, de ennek csak kevesen tettek eleget, azt mondta, ez látszólag gyengíti az ő pozícióit, ugyanakkor mindössze elvekről van szó, a gyakorlatban ettől függetlenül még egy hatékonyabb bizottság állhat majd fel.

Közölte továbbá: most indulnak el a meghallgatások, a szakbizottságok fogják a jelölteket meghallgatni, majd a személyi kérdésekben az Európai Parlament szavaz.

A megválasztott bizottsági elnöknek most az a feladata, hogy hatékonyan és gyorsan felálljon az új bizottság és ne forduljon elő, hogy januárban még Jean-Claude Juncker legyen a bizottság elnöke.

Kitért arra is, hogy több új jelölt is van, és köztük vannak, akik az előző bizottság munkájában is részt vettek. Példaként említette Frans Timmermanst, aki sajtóértesülések szerint alelnökként marad a bizottságban.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.