Száz áldozat az iraki tüntetéseken

Magyar Nemzet
2019. 10. 07. 8:48
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Legkevesebb tizennégyen meghaltak, tizenheten pedig megsebesültek szombaton az iraki kormányellenes tüntetések ötödik napján. A biztonsági erők több helyen is éleslőszert és könnygázt vetettek be – közölték illetékesek hírügynökségi jelentések szerint. Múlt hét kedd óta zajlanak a tüntetések a közel-keleti országban a munkanélküliség, a kormányzati korrupció és a hiányos közszolgáltatások miatt. A helyi emberi jogi főbiztosság szerint azóta legkevesebb 94 fő vesztette már életét, és csaknem négyezren sebesültek meg a zavargásokban.

Az AP hírügynökség beszámolója szerint a Bagdad központjában lévő Tahrír tér közelében négyen akkor haltak meg szombaton, amikor a biztonsági erők tüzet nyitottak az ott gyülekező emberekre. Egy másik helyszínen legkevesebb három ember golyózáporban halt meg. A nyugat-bagdadi Suala negyedben a biztonsági erők sötétedés után nyitottak tüzet a tüntetőkre. Iraki illetékesek szerint a déli Dzikár kormányzóság fővárosában, Násziríjában a tüntetők felgyújtották két politikai párt irodáit. Egyes források arról tettek említést, hogy a biztonsági erők válaszul tüzet nyitottak, a rendőrség éleslőszert vetett be.

Noha a tervek szerint a bagdadi parlament szombaton rendkívüli ülést tartott volna, hogy megtárgyalja a tüntetők követeléseit, a törvényhozás nem volt határozatképes, mivel a legnagyobb parlamenti blokk bojkottálta az ülést.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.