Szélsőbalos kormányfőt választottak újra Türingiában

Az egykori NDK kommunista utódpártjának baloldaliságát jól példázza, hogy egyik női tagja azt követelte, hogy a forradalom után lőjék le a gazdagok egy százalékát.

Mártonffy Attila
2020. 03. 05. 9:11
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Türingia az elmúlt egy hónapban szívesen lemondott volna új keletű ismertségéről – ez volt Bodo Ramelow, a Die Linke (Baloldal) szélsőbaloldali párt tartományi főnökének és frakcióvezetőjének (képünkön) első mondata, miután szerdán az erfurti törvényhozásban beszavazták a miniszterelnöki székbe. A 64 éves politikus vetélytársa Björn ­Höcke, a szélsőjobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) ugyancsak tartományi elnöke volt. Ramelow csak azután tudott nyerni 42 szavazattal, hogy a procedúra harmadik fordulójában már egyszerű többségre volt szüksége, míg az első kettőben abszolút többséget – legalább 46 voksot – kellett volna szereznie. Höcke 22 voksot ért el, a harmadik kör előtt visszalépett.

Fotó: Reuters

Ramelow 2014-től idén február 5-ig már állt a türingiai kormány élén, akkor egy szabad demokrata (FDP) politikus, Thomas Kemmerich váltotta, de három nap múlva ő is vehette a kalapját, miután a páriának kikiáltott AfD támogatásával jutott tisztéhez. A Die Linke politikusának mostani beiktatása így egy hónapi kormányválságnak vetett véget. Ramelow mindazonáltal kisebbségi kormányt lesz kénytelen alakítani, mivel a saját pártján kívül csak a szociáldemokraták (SPD) és a Zöldek támogatták. A kereszténydemokraták (CDU) egyöntetűen tartózkodtak, az FDP-frakció pedig nem szavazott. Az azonban már a szavazás előtt világos volt, hogy a CDU inkább a baloldali jelöltet támogatja, mivel a rasszistának titulált AfD-vel eleve kizárt minden együttműködést.

Ramelow paktumot is kötött a CDU-frakcióval, amely testületileg ugyan tartózkodását deklarálta, ugyanakkor tagjai lelkiismeretük szerint szavazhatnak. E potenciális szavazatokra viszont már nem volt szükség, mivel Ramelow végig kitartott. A Die Linke–CDU-alkuban az is benne volt, hogy a kisebbségi kormány átmeneti lesz, s a kereszténydemokraták – megfelelő kompromisszumok megkötésével – egyes ügyekben megadják támogatásukat. A CDU-frakció ­Ramelow győzelme után azt ígérte az új kormányfőnek, hogy konstruktív ellenzékként fog tevékenykedni. Az új választásokat 2021 áprilisára tűzték ki.

A keletnémet kommunista párt utódjának számító Die Linke baloldaliságát egyébként jól példázza, hogy a tömörülés múlt hét végi, kasseli straté­giai kongresszusának egyik női résztvevője azt követelte a Bild tudósítása szerint, hogy a forradalom után lőjék le a gazdagok egy százalékát. Bernd Rie­xinger pártvezető ahelyett, hogy rendreutasította volna párttársnőjét, így rea­gált: „Nem lőjük le, hasznos munkára fogjuk őket”.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.