Szerb elnök: Belgrád és Szkopje viszonya sokat javult az utóbbi időben

A Szerbia és Észak-Macedónia közötti viszony sokkal jobb most, mint egy-két évvel ezelőtt volt, javultak a gazdasági mutatók, és már csak Koszovó kérdésében nem tud egyetérteni a két ország – hangsúlyozta Aleksandar Vucic szerb elnök pénteken Belgrádban, miután megbeszélést folytatott észak-macedón kollégájával, Sztevo Pendarovszkival.

Forrás: MTI2019. 11. 22. 18:38
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Belgrád és Szkopje ugyan nem ért egyet abban, hogy Koszovó független állam-e vagy Szerbia déli tartománya, ez azonban nem befolyásolja a kétoldalú politikai és gazdasági kapcsolatokat – mutatott rá a szerb elnök.

Ahogyan az sem hat negatívan a kapcsolatra, hogy Észak-Macedónia hamarosan a NATO tagjává válik, míg Szerbia nem kívánja elkötelezni magát egyetlen katonai tömb mellett sem.

Kiemelte, hogy a két ország továbbra is elkötelezett a regionális együttműködések iránt, például az úgynevezett „mini Schengen” megvalósításában.

Ez az elképzelés megkönnyítené a nyugat-balkáni országok (Szerbia, Koszovó, Montenegró, Bosznia-Hercegovina, Észak-Macedónia és Albánia) lakóinak könnyebb munkavállalását egymás országaiban, valamint serkentené és felgyorsítaná az áruforgalmat az országok között.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Szerbiában élő macedón kisebbséget, valamint az Észak-Macedóniában élő szerb kisebbséget sem éri semmilyen hátrány lakóhelyén. A két köztársasági elnök felhívta a figyelmet arra, hogy hamarosan szerb kulturális központ nyílik Szkopjéban, Belgrádban pedig macedón központot hoznak létre.

Sztevo Pendarovszki észak-macedón államfő az ország európai integrációjáról is szót ejtett. Mint mondta: egyelőre nem lehet tudni, mire számíthat országa azt követően, hogy Emmanuel Macron francia elnök új elképzeléssel állt elő az uniós csatlakozás folyamatával kapcsolatban. A politikus arra számít, hogy a csatlakozási folyamat továbbra is hosszadalmas folyamat lesz, de reméli, hogy mihamarabb megkezdődhetnek a csatlakozási tárgyalások Szkopje és Brüsszel között.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.