Szerbiában és Montenegróban ezrek tüntettek a kormány ellen

Ezrek tüntettek szombaton Szerbiában és Montengróban a kormány ellen. A belgrádi tiltakozók Aleksandar Vucic szerb elnök „autoriter” rendszere, a podgoricai tüntetők a szocialista kormány ellen tiltakoztak.

Forrás: MTI2019. 02. 23. 23:13
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A belgrádi tüntetők végigvonultak a belváros utcáin, olyan jelszavakat skandálva, mint „Vucic, távozz!”, „Vucic, tolvaj!”, és „gonosztevők bandájának” minősítették a kormányt.

A tiltakozók áthaladtak egy belvárosi alagúton, hogy – benne egy jelképes tett keretében – „eltemessék Vucic hazugságait egy jobb jövőről”. Ezenkívül megálltak az RTS állami televízió székhelyénél, amelyet azzal vádolnak, hogy részrehajló a kormány iránt.

Az immáron tizenkettedik egymást követő szombaton tartott tiltakozások közvetlen kiváltó oka egy ellenzéki politikus elleni novemberi támadás volt. A baloldali Borko Stefanovicot máig ismeretlen tettesek verték meg a dél-szerbiai Krusevacon, amikor egy ellenzéki rendezvényen vett részt. A politikus állítása szerint támadói a Vucic vezette Szerb Haladó Párthoz (SNS) köthetők.

A tüntetések mögött álló ellenzéki szövetség soraiban baloldali és jobboldali pártok egyaránt megtalálhatóak.

A tiltakozók a kormányt bíráló személyeket ért számos agresszió tisztázását követelik, valamint nagyobb szólásszabadságot, független intézményeket és nagyobb politikai pluralizmust követelnek.

A montengrói fővárosban az egymást követő harmadik szombaton ezrek vonultak utcára, hogy a kormány ellen tüntessenek, amelyet korruptnak tartanak. Az aktivistacsoportok által „Állj ellen!”-jelszóval meghirdetett esemény az ellenzéki pártok támogatását élvezi.

A tüntetők némelyike olyan feliratú transzparenst tartott kezében, mint például „mi vagyunk az állam” vagy „igazságot akarunk”.

A tiltakozók elvonultak a montenegrói közszolgálati televízió (RTCG) székháza előtt, amelyet azzal vádolnak, hogy „pártpolitikai propagandát terjeszt” a Szocialisták Demokratikus Pártja (DPS) javára, amely több mint 25 éve uralja a montenegrói politikai színteret.

A tüntetők a DPS állítólagos illegális kampányfinanszírozásának kivizsgálását kérik, és az elnök, a miniszterelnök és a legfőbb ügyészek lemondását követelik. Azt kifogásolják, hogy a DPS-szel kapcsolatos számos botrány következmények nélkül elült.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.